A gyermekek identitása ennek a háromszemélyes tanulási helyzetnek az eredménye. Saját maguk értékessége és egyedi lényegük érzése már nagyon korán kialakul.

Eleinte a gyermek túlélése függött másoktól, most már az identitása függ másoktól.A létezés újszülöttkori nyitott állapotából a gyerekek hamarosan eljutnak oda,hogy megtanulják elkerülni a veszélyt hordozó helyzeteket, többek között a szülők által helytelenített helyzeteket is. Végül eljutnak oda, hogy a családi szabályokat önmaguk értékességének mérésére használják; ha követik a szabályokat, akkor nagyobb valószínűséggel fognak szeretethez és megbecsüléshez jutni.E cél érdekében emberi egyediségük lényegének bizonyos oldalait kidomborítják, másokat pedig igyekeznek eltüntetni.

A gyermekek meg akarják kapni a szüleik jóváhagyását, a szülők pedig azt akarják, hogy a gyermekeik biztonságban érezzék magukat, és sikeresek legyenek. Természetesen nem mindent tanítanak meg a gyerekeknek, egyszerűen csak arról van szó, hogy szerintük hogyan kell a legjobban csinálni a dolgokat. Egyszerre több száz dolog történik, így a szülők – pozitív vagy negatív értelemben – szelektív figyelmet fordítanak arra, amit szerintük fontos megtanulnia a gyermeknek. Ő pedig később elviszi ezeket a tanult dolgokat az elsődleges háromszögből, ebből az első társadalmi egységből, s megismétli őket más emberekkel más helyzetekben, amíg meg nem tanul másképpen megküzdeni ezekkel a dolgokkal.

Az a gyermek, aki nem tanulja meg, hogy ő értékes ember, ugyanolyan nagy nehézségekkel fogja szembetalálni magát, mint az, amelyik nem tanul meg rendesen olvasni. Az alacsony önértékelés rossz hatással van a tanulási és munkaképességünkre, valamint arra, ahogyan másokhoz viszonyulunk. Ha nincs meg bennünk az az érzés, hogy önmagunkban értékesek vagyunk, akkor nem lesz elég önbizalmunk, hogy új dolgokat próbáljunk ki, bizonyos célokat kövessünk, vagy megfelelő mértékben feltárjuk magunkat mások előtt.

Nem arról van szó, hogy értékesek vagyunk-e, hanem arról, hogy mit érzünk saját magunk értékességéről. Minden védekező testhelyzet és nem őszinte válasz mögött mindannyiunk esetében az önértékelésünk áll, ami ugyanazt szeretné elérni: „Csak azt szeretném, ha szeretnétek!” A kapcsolataink – a családban, a barátokkal és szeretőkkel, az üzletben és így tovább – a szeretetre és a bizalomra épülnek. Amikor egy esemény felveti azt a kérdést, hogy valóban jelen van-e ez a szeretet és bizalom, akkor működésbe hozzuk a túlélésre irányuló reakcióinkat. A túlélés kérdése mögött általában olyan meggyőződések húzódnak meg, hogy mások felelősek a mi életünkért, hogy nélkülük nem tudnánk megbirkózni az élettel, és hogy ők határozzák meg, kik is vagyunk.