– Anya, megmondtam neked, hogy vasárnap estére meglesz a házim, márpedig akkor meg is lesz vasárnap estére. Lennél szíves leszállni rólam? – Tommy Eldredge felrúgja az anyja asztala melletti szemetes vödröt, amint a konyha felé menet kiviharzik a nappaliból.
Anyja felkel a fotelből, hogy utána menjen.
– Nem, nem szállok le rólad! Miért is szállnék? Mivel érdemelted ki a bizalmamat? Tizedikes vagy, és mindjárt itt az év vége, te pedig két tárgyból is bukásra állsz a középiskola kellős közepén. Csak ígérgetsz, de soha nem csinálsz meg semmit. Elegem van ebből. Ha tönkre akarod tenni az életedet…
– Anya, nyugodj már le! Nem teszem tönkre az életemet. Csak van pár rossz jegyem, nagy kaland!
– Pár rossz jegyed? Pár? Csak rossz jegyeid vannak. De engem nemcsak a jegyeid érdekelnek, hanem a hozzáállásod is. Ami nem is létezik, hogy úgy mondjam. Nagy ívben letojod. Amíg kiteheted a lábad a házból, nem érdekel, hogy mi lesz holnap. Na ezért nem mész sehová a hétvégén. Egy másodpercre se. Még egy félre se! – mondja, és fenyegetően felemeli a mutatóujját.
Tommy az anyja felé fordul.
– Rohadék vagy. Egy szemét rohadék.
Tommy anyjának itt fogy el a maradék türelme, és lekever a fiának egy pofont, majd ugyanazzal a lendülettel szeretne még egy nagyot belebokszolni a karjába is, ezért ráveti magát. De megbotlik és elesik. A földön sírva fakad. A fiú fel akarja segíteni, de ő ellöki magától, miközben a férje belép a konyhába.
– Tűnj el itthonról! – ordítja a gyereknek, és odarohan a földön zokogó asszonyhoz.
– Nem akartam bántani – mondja Tommy.
– Tűnj már el a szemem elől! – kiabál az apja. – És haza se gyere!
– Király! – válaszol Tommy, majd kimegy a konyhaajtón a kertbe, és bevágja maga mögött az ajtót.
Másnap szombat, és újra összejön a család. A többi gyerek valahol máshol van, amikor a szülők leülnek beszélgetni a nagyfiúval, akit a rendőrség szedett össze hajnali háromkor a buszpályaudvaron.
Egymásra merednek, és pillantásukban évek óta gyűlő hibáztatás rejlik.
– Készítsünk tervet! – javasolja az apa.
– Először kérjen bocsánatot! – vág közbe az anya.
– Sajnálom – szólal meg a fiú. – Nem akartam, hogy eless. És nem akartam azt sem mondani, amit mondtam.
– Akkor meg minek mondtad? – kérdi az anyja.
– Nem tudom. Elborult az agyam. Csak kicsúszott a számon.
– Na pont ezzel van gond, Tommy – folytatja az anya. – Nem akarod megtenni azt, amit megteszel, és nem teszed meg azt, amit meg akarsz tenni.
Állítsuk meg itt a jelenetet. Mrs. Eldredge éppen most fogalmazta meg az ADD egyik legfontosabb jellegzetességét: Nem akarod megtenni azt, amit megteszel, és nem teszed meg azt, amit meg akarsz tenni. Ha meg tudna itt állni a beszélgetésben, és azt mondaná a fiának, hogy „Aha! Az alapján, amit most mondtam, te nem is gyógyíthatatlanul makacs kamasz vagy, hanem a figyelem fenntartásával vannak gondjaid!”, akkor eredményesen zárulna a családi kupaktanács. Általában azonban az történik, hogy az érvek összeadódnak, és mindenki össztüzet zúdít a másikra – csak közben felperzselődik az egész család.
 
A szerző 25 tippet sorol fel arról, mit kezdjen a család az ADD-vel. Néhányat ismertetünk ezek közül:

• Fel kell világosítani a családot. A kezelés kezdetén az összes családtagnak ismereteket kell szereznie az ADD-vel kapcsolatos tényekről. Sok gond magától megoldódik, ha a család összes tagja érti, hogy miről van szó. Hacsak lehet, a felvilágosító munka során az egész család legyen jelen.
• Próbálják megváltoztatni a figyelemzavaros családtag megítélését a családban. A családon belüli megítélés olyan, mint a városok vagy szervezetek hírneve: egy bizonyos kategóriába esik, és annak megfelelően bánnak az illető személlyel, várossal vagy szervezettel a többiek.
• Világossá kell tenni, hogy az ADD senkinek sem a hibája. Nem anya vagy apa hibázott, de még csak a testvérek sem. Nem a nagyszülők műve, és nem tehet róla maga az elsődlegesen érintett családtag sem.
• Figyeljenek oda a „figyelem egyensúlyára” a családban. Ha felborul, korrigálni kell. Amikor egy gyereknek ADD-je van, a testvérei gyakran kevesebb figyelmet kapnak. A figyelem negatív is lehet, de gyakori jelenség, hogy a figyelemzavaros gyerek jóval többet kap a szülei idejéből és figyelméből, ha esik, ha fúj.
• A szülőknek el kell kerülniük azt a veszélyes mintát, hogy egyik nap szeretik, másik nap utálják a gyereket. Egyik nap felbosszantja a szülőt a gyerek, és akkor megbünteti, elutasítja. Másnap örömet okoz, akkor pedig megdicséri és szereti.