"Az anya haláláig aggódik a gyereke miatt.
Akkor is, ha az a gyereke már hatvan éves.
Az ő szeretete ugyanis hús a húsomból, mély közösségéből ered. Ha valaki elveszti a karját, hiába szokja meg, hogy félkarú, a fantomfájdalom egy életen át emlékezteti a hiányra. Az anyánál ez az összekötöttség még erősebb. Úgy érzi, hogy szíve a gyermekében dobog. Ahogy azt sokáig érezte is. Ezért azt kérni tőle, hogy távolodjon el szerelmetes gyermekétől, s nézze úgy, mint egy másikat, mint egy vendéget, akinek szállást adott a méhében, s most tovább megy: szinte lehetetlen.
Egyszerre mélyen a földben s fönt a határtalan égen lenni, emberfeletti feladat."