- Keressünk támogatást. A gyermeknevelésnél nincs keményebb munka a világon. Mindnyájunknak több támogatásra van szükségünk. Ahogy az esszéíró Anne Lamott mondja: „Kezeljük úgy önmagunkat a nap folyamán, ahogy azt a kedvenc hóbortos bácsikánkkal tennénk: jó humorérzékkel és apró élvezetekkel.” Nem, nem extra adag sütikre gondolok. Mit szólnánk inkább egy édes csókhoz a párunktól (még ha jelenleg a házasságunk nem is tűnik tökéletesnek)? Egy öleléshez a gyermekünktől (annak ellenére, hogy ô sem tökéletes!)? Vagy ahhoz, ha találnánk valakit, akinek kiönthetjük a szívünket (és aki nem próbál majd helyretenni sem minket, sem a gyermekünket).
- Nyújtsunk támaszt magunknak. Beszéljünk magunkkal úgy, ahogy olyasvalakivel tennénk, akit szeretünk. Függesszünk ki inspiráló üzeneteket az egész házban, melyek feldobják a hangulatunkat. Hagyjuk a piszkos edényeket, és inkább vegyünk egy kellemes, forró fürdőt. Engedjük meg magunknak, hogy igazán gyönyörködjünk a naplementében. Elalvás előtt gondoljunk három olyan dologra, melyet nagyra becsülhetünk önmagunkkal kapcsolatban. Aludjuk ki magunkat.
- Ha „elszakad a cérna”, hozzuk ki a legtöbbet a helyzetből. Na jó, ezt elszúrtuk. Használjuk ezt a lehetőséget annak a fontos leckének a szemléltetésére, hogy egy érett ember hogyan kér bocsánatot, kapcsolódik újra a másikhoz és teszi jóvá, amit tett. Minden válsághelyzet egy lehetőség a kapcsolat elmélyítésére, ha mindkét fél hajlandó nyitott szívvel látni a dolgokat.
- Kezdjük újra. Amikor azon kapjuk magunkat, hogy már megint felemeljük a hangunkat, álljunk meg, lélegezzünk mélyeket és mondjunk valami ilyesmit: „Annyira sajnálom, már megint előbújt a házsártos énem... Próbáljuk meg újra... Szóval, a következőt akartam mondani...” Ily módon felelősséget vállalunk a saját ingerültségünkért, ezért a gyermekünk nem érzi rossznak magát. Ezenkívül példaként szolgálunk számára, hogy ő is rendezni tudjon helyzeteket.
- Értékeljük nagyra a gyermekünket. Még ha az őrületbe kerget is, mindig van benne valami, ami szerethető. Amikor észrevesszük benne a szerethető dolgokat, az olyan, mintha azt mondanánk neki: „Ebből kérek még.” Ettől csak úgy ragyogni fog.
- Soha ne távolodjunk el érzelmileg. A gyermekünk ránk van utalva a tekintetben, hogy a lehető legjobb képet alakíthassa ki önmagáról. Ha azt érzékeli, hogy csalódottan lemondtunk róla, ő is le fog mondani magáról. Letért a jó útról? Térítsük vissza! Csak ne tévedjünk vele együtt „rossz útra”. Öleljük át szeretettel, és minket követve újra rá fog találni a helyes útra.
- Mindig válasszuk a szeretetet. Odafigyeléssel észre fogjuk venni, hogy az élet folyton választási lehetőségeket kínál. Legyünk-e szigorúak a gyermekünkkel, mert attól rettegünk, hogy ha nem vagyunk azok, akkor nem fog tanulni? Bebizonyítsuk-e a párunknak, hogy nekünk volt igazunk? Megengedjük-e magunknak, hogy abbahagyjuk a takarítást és inkább vegyünk egy jó meleg fürdőt? A mélyben minden választás a szeretet és a félelem között dől el. Válasszuk a szeretetet minél gyakrabban. Minden nap kínál új lehetőségeket arra, hogy oly módon kommunikáljunk a gyermekünkkel, amely mindkettőnk számára gyógyító hatású. Az életünk a választásaink összességéből áll. Biztos, hogy fogunk rossz döntéseket hozni, azonban minden jó választással javítunk az arányon.
Amikor túlterheltnek érezzük magunkat
- Összpontosítsunk arra, ami fontos. Megetettük a gyermekeinket? Megöleltük, és elmondtuk nekik, mennyire imádjuk őket? A gyermekek érzékelik, amikor feszültek vagyunk és eltávolodunk tőlük, és ennek hatására negatív módon fejezik ki az érzelmeiket. Gyakran (számukra is) elég egy ölelés ahhoz, hogy visszataláljanak a jobbik énjükhöz.
(Forrás: Forrás:Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek, Fotó:pixabay.com)
