Jump to content

Óvjuk fejünket ugyanis, egyes agysérülések növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát!

2018. 04. 18. 11:58

A traumás agysérülést elszenvedő embereknél magasabb a kockázata a demencia, vagyis az időskori elbutulás kialakulásának – derült ki egy közel hárommillió, Dániában élő ember egészségi adatainak elemzésére épült vizsgálat eredményeinek elemzését követően.

A fiatalon elszenvedett agysérülés valószínűsíti a demenciát 

A tanulmány szerint az egy vagy több traumás agysérülést elszenvedett embereknél 24 százalékkal valószínűbb, hogy jelentkezik a demencia. A legmagasabb kockázati csoportba azok tartoztak, akik a húszas éveikben szenvedtek traumás agysérülést: esetükben több mint 60 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki időskori elbutulás az életük későbbi szakaszában. Akik a harmincas éveikben szenvedtek el egy traumás agysérülést majdnem 40 százalékkal volt magasabb az időskori elbutulás kockázata. Míg azoknál, akik az ötvenes éveikben szenvedtek el ilyen sérülést, mindössze 2 százalékkal nőtt meg a betegség kialakulásának kockázata. 

Korábbi tanulmányok már utaltak összefüggésre az – esések, gépjármű-balesetek okozta – agysérülések, valamint a későbbiekben jelentkező demencia között, ám a bizonyítékok vegyesek voltak. A mostani tanulmány, amely harminchat évre kiterjedően vizsgálta az alanyok egészségi állapotát, kimutatta, hogy a mindössze egyetlen enyhe traumás agysérülést, például agyrázkódást elszenvedett embereknél akár 17 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia, és a betegség kockázata minden egyes újabb agysérüléssel és a sérülések súlyosságával tovább nőtt.

Megosztja a kutatókat a kapott eredmény

Jesse Fann, a seattle-i University of Washington School of Medicine professzora szerint összességében kicsi az esély arra, hogy demencia alakul ki egy agysérülést követően. A vizsgált alanyok kevesebb mint 5 százalékánál jelentkezett időskori elbutulás, és közülük is nagyjából 5 százalék szenvedett el traumás agysérülést. A tanulmány készítői kórházban kezelt agysérülésekre fókuszáltak, de az adatok nem részletezték, hogy mi okozta a sérülésüket. A tanulmány ugyan nem vizsgálta a sport okozta agysérüléseket, de Mahmoud Maina, a Sussex-i Egyetem kutatója rámutatott, hogy az eredmények megerősítik a tényt, amely szerint a fejsérüléseket eredményező sportok veszélyesek, és fogékonyabbá tesznek bennünket az időskori elbutulásra.

A tudatos életmód hozzájárul az agy egészségének megőrzéséhez

Az Alzheimer Társaság munkatársa, Doug Brown szerint az agysérülések csupán kismértékben járulnak hozzá az időskori elbutulás jelentkezéséhez, nem úgy, mint a dohányzás vagy az ülő életmód, amelyek sokkal könnyebben kiiktatható kockázati tényezőket jelentenek. A kutatók szerint az egészséges étrend, a mérsékelt alkoholfogyasztás és a dohányzásmentes életmód mind segíthetnek az idősödő agy egészségének a megőrzésében.

(Forrás: lelkielet.co.hu, hirado.hu l kép: pixabay.com)