Jump to content

Dilemma a bizonyítvány felett

2018. 06. 24. 19:00

A gyereknek elkezdődött a nyári szünet. Ennek örömét talán csak egy valami tudja beárnyékolni, és az a bizonyítvány. Akinek nem úgy jött össze az éve, mint ahogy szerette volna ­– szülők szerették volna –, félve vitte haza a kis dokumentumot.

Többféle szülői magatartás létezik, és ezt a közösségi médiában is tapasztalhatjuk. Vannak azok a szülők, akik gyermekük minden megmozdulását rögzítik és a közösség számára láthatóvá teszik. Mások csak a jeles, fontos eseményt dokumentálják, és vannak, akik egyáltalán nem posztolnak semmit. A bizonyítványosztás is egy olyan esemény, amelyet sokan megosztanak másokkal. Természetesen csak akkor, ha a gyermek bizonyítványa említésre érdemes. A jeles és kitűnő, dicséretekkel teli bizonyítványokkal diadalmaskodó szülők posztjaitól fröcsög az internet.

Mintha más gyerkőc nem is létezne az országban, csak a kitűnők, a jelesek. Azok a szülők nem dicsekednek gyermekeik eredményével, akik „csak” közepes bizonyítványt visznek haza. Ki tudja, hogy milyen munka van pedig egy ilyen bizonyítvány mögött is?! Jól ismert manapság a speciális nevelési igényű, vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség kifejezés. Talán még ismertebb ezek rövidítése, az SNI és BTMN. Egyre több olyan gyerkőc van, akik ezeket a táborokat erősítik. Nem betegek, nem buták, de máshogy látják a világot, máshogy képesek tanulni, és a jelenlegi rendszerben nekik nehezebb. A korai felismeréssel és fejlesztéssel nagyban lehet ezeket a problémákat kezelni, és a cél, hogy ezek a gyerekek minél jobban tudjanak alkalmazkodni az iskolai élethez, tanuláshoz. Az ő bizonyítványukkal ki ékeskedik?

Majd én megteszem. Egy nyolcéves, második osztályos kislány büszke anyukája vagyok, akinek az iskolai életre úgyis rálátása van, mint egykori diák, úgyis, mint iskolában dolgozó könyvtáros, és úgyis, mint édesanya, aki látja a gyermekét szenvedni. Mert az én lányom már kétéves kora óta olyanokat mond, amely lefölöz egy felnőttet is. Iskolaérettségi vizsgálaton csak annyit vett észre a szakember, hogy figyelemtartása nem tartós, fáradékony. Első osztályban ugyanúgy érvényben voltak ezek a jellemzők és mellé még társult az érdeklődés hamar elvesztése. Eredményei már akkor hullámzóak voltak. Hol magaslaton járt, hol elég mélyen. Mint egy jó gyerek, ha valami nem érdekelte, hát keresett valami mást, ami érdekelte, ami persze cseppet nem kötődött a tanuláshoz, így figyelemzavar gyanúja merült fel. Második évben azonban éleződött a helyzet – tanító és szülő közös észrevétele –, hogy a kislány annak ellenére, hogy nagyon okos, ez mégsem tud a jegyeiben kifejeződni. Irány a nevelési tanácsadó, hogy segítséget kapjunk szakemberektől. A vizsgálat eredménye szerint egy nagyon okos gyermek anyukája vagyok, aki azonban máshogy látja az egész világot. Nem sokkal, csak egy kicsivel, de az épp elég ahhoz, hogy nehézségei legyenek az iskolában. Tovább küldtek egy megyei vizsgálatra. És már maga a szó, hogy vizsgálat azt feltételei, hogy valami gond van a gyermekemnél. A diagnózis diszlexia, azaz olvasási nehézség, ami nemcsak az olvasásra terjed ki, hanem megnehezíti az írást és a számolást is, mert az egyes számokat és betűket megkeveri. Hihetetlen agyának köszönhetően nagyon sok mindent tud kompenzálni, de bizonyos feladatokban abszolút megmutatkozik ez a kis csorba. A vizsgálatról kijőve azt kérdezte az én édes, csodaszép és okos kislányom: - Anya, én beteg vagyok?

A szakember szavával élve: ez nem betegség, hanem egy képességben való gyengébb teljesítmény, amely gyakorlással, fejlesztéssel jól javítható. Ha megszüntetni nem is mindig lehet teljesen, akkor is jól tudja majd tusolni, mert kifejleszt olyan technikát, amellyel nem hátrányát erősíti, hanem az erényeit.

Kedves anyukák, akik nem tudjátok gyermekeitek jeles és kitűnő bizonyítványt kiposztolni, és ez nem a gyerek valamint ti hanyagságotok miatt van, igenis legyetek nagyon büszkék csemetéitekre. Támogassátok őket abban, amiben erősek, amiben jól érzik magukat. Ha ez a sport, akkor abban, ha pedig a zene, vagy bármi más, akkor abban.

Képzeljünk el egy pöttyös labdát, amelyen a pöttyök a gyermekünk egyes képességeit fejezik ki. Mindegyik pötty erős, ám az egyik egy kicsit halványabb. A mi esetünkben ez a halvány pötty az olvasás. Van, létezik, csak még erősíteni kell. Lehetőség van arra, hogy ugyanolyan erős legyen, mint a többi, de sok befektetett munkára van szükség.

Badarság lenne azt állítani, hogy a bizonyítványban szereplő jegyek nem számítanak. Tudjuk, hogy fontosak, nem mindig és nem mindegyik, de a jegyek megmutatják, hogy gyermekünk mit tud az adott tantárgyból. A későbbiek folyamán ezek lesznek a továbbjutás feltételei más iskolákba, tehát igenis fontos. Éppen ezért van nagy szükség a problémák feltárására. Ha szülőként észreveszed, hogy hiába tanultok együtt, mégsem azt a szintet hozza a gyermeked, mint amire képes lenne, akkor más állhat a háttérben. Ha erről még a tanító is megerősít, akkor ne hagyjátok annyiban a dolgot. Szakemberek sora igyekszik segíteni a gyerekeknek, hogy könnyebben boldoguljanak az iskolában a nehézségek ellenére is. Ha beigazolódik a probléma, arra megoldás is van, és annak megfelelően tudják értékelni a gyermeket, figyelembe véve a sajátosságait. Ehhez mérten pedig arra is lehetőség van, hogy a bizonyítványba szebb jegyek kerüljenek be.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: qbi.uq.edu.au, empowermil.com, findmyscout.com)