A csemeték útvesztőben való eligazodáshoz igyekeznek segítséget nyújtani a szülők, a testvérek, a rokonok és a külvilág is. A pici gyerkőcök után sokat kell rohangálni, nincs megállj, mert mindenre nyitottak, kíváncsiak, és ez növeli egyben a veszélyforrást is. Az iskolába kerülő diákok szembesülhetnek a tanuláson kívül a kortársak viselkedésével. Amikor pedig beköszönt a kamaszkor, akkor értelmet nyerhet az a sokat hallott és hallatott szállóige, hogy "kisgyermek kis gond, nagy gyerek nagy gond".

Ezt a sablont természetesen nem lehet minden gyerkőcre ráhúzni, de tény, hogy az iskolába járó, számos tevékenységben résztvevő gyerekek élete mozgalmasabb és ezáltal arra is nagyobb a lehetőség, hogy bonyolultabb is legyen, mint az óvodásoké. Ehhez persze még az is hozzájárulhat, hogy milyen a gyerekek személyisége, habitusa, milyen hatások érik szűkebb és tágabb környezetükben. A kamaszkor még annál a gyerkőcnél is nehezebb, aki viszonylag csendesebben éli meg ezt az átmeneti kort. Azért, mert nincs olyan látványos jele a kamaszkornak, mint a punk frizura, vagy nem szajkózza saját igazát úton, útfélen, attól még tele van filozofikus kérdésekkel. A legtermészetesebb folyamat ez, hiszen a kisgyerekből egyre érettebb gyerkőc válik, aki már sokkal több mindenre rálát és arról véleményt is alkot. Némelyik persze téves, túl színes, vagy naiv, de a tapasztaláshoz szükséges.

A kamaszkor nehézségeivel, kérdéseivel nemcsak a gyerkőc szembesül, hanem a szülő is. Egyre többször zajlik le olyan érzelmi tusa a diákban, amely szerinte ellene irányul. Vagy a társai, vagy a tanár „pécézte ki” magának, és odahaza kifakad belőle, hogy a tanár direkt piszkálja. Szándékosan nem hagyja érvényesülni, kijavítani a jegyét és még sorolhatnánk. Szülőként meg kell hallgatnunk a gyermek álláspontját és csak az egyik oldal hallatán nehéz igazságot tenni. Megpróbáljuk beleélni magunkat a felvázolt helyzetbe, de mivel ezt a korszakot mi is megéltük, azt is tudhatjuk, hogy mi zajlik a gyermekben: az egész világ igazságtalan.

A feszültségekkel, frusztráltsággal teli kamaszunkat meg kell hallgatni. Ehhez az szükséges, hogy tényleg odafigyeljünk arra, amit gyermekünk mond, majd a másik fél (tanár, diáktárs) mondandóját is meg kell hallgatni a történtekről. Mivel már konfliktus merült fel a két személy között, így valószínűleg eltérő nézőpontokkal fogunk találkozni. Lehetnek átfedés a két történetben, és ha nagyon nagy az elmondottak tartalmának különbsége az azt jelenti, hogy valaki nagyot torzított azon. Még ha sejtésünk is van, hogy ki volt az, akkor is tápláljunk bizalmat felé, annak ellenére, hogy a másik fél intése, büntetése jogos.

Amennyiben nem helyrehozhatatlan hibát vétett, de semmi esetre sem helyes viselkedés volt az, a büntetését már valószínűleg megkapta. Beszéljetek erről minél többet, az iskolai büntetés letudása csak az egyik rész. Beszéljetek arról minél többet, hogy miért alakult ki a helyzet, hogyan lehetett volna másképp megoldani a konfliktust. Arra kell ösztönözni a kamasz diákunkat, hogy a problémák megoldása a mi kezünkben van. Lehet azt durván és finoman is kezelni. Ha nem szeretne még egyszer hasonló helyzetbe kerülni, akkor ebből tanuljon.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!