A családi modell alappillérei a szülők: anya és apa. A gyerekvállalással az élet egészen új életformát kezd követni a pár. A legtermészetesebb dolog, hogy a gyermek születése után a szülők gondoskodnak a kicsikről. A kisbabák olyan fejletlenül jönnek a világra, hogy még jó sokáig szüleik gondozását élvezik, és a legtöbben óvjuk, féltjük kicsinyeinket még a széltől is. Ez is természetes, de az állatvilágban ez máshogy megy. A születés után nemsoká lábra álló kölyköknek gyorsan kell alkalmazkodniuk, máskülönben ragadozók prédájává válhatnak. Az egészséges családban tehát a szülő viseli a gondját a gyermekének. Szeretetben neveljük őket, miközben a család, a különböző oktatási intézmények és a közeg is sokat formál, alakít rajta, felvértezi a fiatalokat tudással, ismerettel. Támogatjuk őket tanulmányaikban, osztozunk örömükben, bánatukban, együtt élhetünk meg velük csalódásokat, szakításokat, de ezek minden a felnőtté váláshoz szükséges tapasztalások. Felnőttként döntéseket hozunk gyermekeink felett, majd amikor önállóbbá válnak, már bevonjuk őket is döntéshozatalokba. Amikor eljön annak az ideje, akkor saját életük felett kell felelősséget vállalniuk. Felnőtté válásukkor bármilyen nehéz, de el kell engedni a kezüket annak érdekében, hogy saját életüket megkezdjék a világban.
Vannak gyerekek, akik életében a felnőtt-gyermek szerep megcserélődik. Mögötte különféle okok húzódhatnak meg. Bármilyen ok is áll a háttérben, előfordul, hogy egy gyermek úgy kénytelen átvennie édesanyja vagy édesapja feladatait, amely még egyáltalán nem megfelelő szerep az életkorához mérten. Az életkornak nem megfelelő mértékű felelősségvállalást ráhárítani egy gyermekre, komoly terhelést jelent, és hosszú távon biztosan következményei lesznek a gyermek életében.
Az a gyermek, amelyiknek szembesülnie kell az úgynevezett parentifikációval, vagyis amikor át kell vennie valamelyik szülő felelősségét, egyáltalán nem evidens és természetes. Van, hogy a szülő érzelmileg hat gyermekére, rázúdítja minden baját, és gyermekétől várja a vigaszt. Van, hogy egyik szülő hiánya, vagy a megromlott családi állapot miatt érzi úgy a gyerkőc, hogy tennie kell valamit, ezért megpróbálja ellátni azokat a feladatokat, amelyeket a szülőnek kellene.
Az életkornak megfelelő munkavégzés a gyermeket is szolgálja. Ez azt jelenti, hogy csak olyat bízzunk rájuk, amelyet el is tudnak végezni, mert ez önbizalmat ad nekik. Az a gyermek, akire túlságosan komoly terheket ró az élet még fiatalon, és ha nem kap segítséget, negatív önértékelést válthat ki. Az a feladat, amelyet életkoránál fogva nem tud elvégezni egy gyermek, mégis feladatának érzi, ugyancsak befolyással lesz felnőtt életére is.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!
