Tapasztalhatjuk a környezetünkben vagy esetleg a saját esetünkben is, hogy túlféltjük gyermekünket. Helyes ez vagy sem?

Annyi bizonyos, hogy a legtöbb szülő arra törekszik, hogy gyermeke boldog, egészséges és sikeres legyen, de ehhez egy idő után már nem elég a szülő és más felnőttek segítsége sem, ha a gyermek mást akar. Ebből is érezhető, hogy bármilyen jót akarunk, az nem mindig jön be a gyakorlatban. Ez még akkor sem biztos, hogy bekövetkezne, ha egész nap a gyermekeink körmére tudnánk nézni, folyton segítenénk őket. A túlságos burokban nevelés látszólagos biztonságot nyújt a gyermeknek, és ez a szülő számára is jó érzés, azonban ha kikerül a burokból, akkor szakadhat rá a valóság a gyerkőcre. Ez a valóság pedig nem biztos, hogy nem lesz félelmetes számára.

Egyes szülők nem vonják be gyermekeiket még a kisebb otthoni feladatokba sem, mondván, felnőttként majd csinálhatja eleget. Ez így is van, csak az nem mindegy, hogy fiatal felnőttként a nulláról kell elindulnia a házimunka területén, vagy már rutinosan és könnyedén el tudja maga végezni azokat.

Nemcsak a házimunka elvégzése terén lehet a gyerekeket kikímélni, hanem ha a tanulmányaik során is folyton ott állunk mellettük. Egyértelmű, hogy szükséges a szülői segítség, de nem mindig.

Szülőként neked is volt már nyári elfoglaltságod az, hogy a gyerkőc kötelező olvasmányát te olvastad fel neki és a naplót is együtt fogalmaztátok meg? Ha szorít az idő, és segíteni kell, ez a legegyszerűbb módja annak. Azonban, érdemes a gyerekek figyelmét arra is rámutatni, hogy a kötelező nyári olvasmányra bőven van idő, ezért azt be lehet ütemezni. Érezniük kell a gyermekeinknek azt, hogy szülőként mindig számíthat ránk, azonban tetteikért egyre inkább felelősséget kell vállalniuk.

Akkor teszünk a legtöbbet, ha támaszként mindig mögöttük vagyunk, de belekényszerítjük őket olyan helyzetbe, amit meg kell tenniük. Az önálló életre felkészítés nagyon fontos része a gyermeknevelésnek. Komoly döntéseket kell meghozniuk akár már középiskolában is, és a szülők nem állhatnak mindig fizikailag tettre készen. A lelki támasz, ha adott, olykor a legnagyobb, ami adható.

El kell engednünk a kezüket, amikor arra igényük van és akkor is, ha még legszívesebben fogni szeretnénk a kezüket, de már azzal nem segítjük, hanem hátráltatjuk a megtapasztalásban.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!