Jump to content

Összeegyeztethető generációs különbség

2020. 11. 27. 19:00

A generációs eltérések nemcsak a külsőn mérhetők, de a viselkedésben is. A gyermek előbb vagy utóbb megérik arra, hogy elhagyja a fészket és önálló életet kezdjen.

A felnőtt életben azonban még így is nagyon nagy szerepet kapnak a szülők, hiszen ha anyagilag már nem is támogatják gyermekeiket, de támaszként, nagyszülőként kivehetik a részüket az unokák körüli segítségben.

A legtöbb szülőre azonban még az is igaz, hogy habár már saját családot létesített gyermeke, pénzbeli támogatásban is részesíti, valamint ők azok, akik bármilyen élethelyzetben nagy segítséget jelenthetnek. A nagyszülőknek fontos szerepük van a család életében, az unokák nevelésében. Azonban ennek nehézségei is lehetnek, amely a generációs különbségből is fakadhatnak.

A szülők igyekeznek következetesen nevelni gyermekeiket, amelyet a nagyszülők egyetlen húzással felülírhatják. Ami otthon nem megengedett, az lehet, hogy a nagyszülők által még támogatott is. Ez pedig könnyen konfliktus forrása lehet a két generáció között.

A nagyszülők szerepe

Nélkülözhetetlen! Kétség kívül, és igazán szerencsés az a család, ahol mindegyik szülő felől élő nagyszülők állnak ugrásra készen. Ám a szerencsét is kezelni szükséges, azaz kénytelenek vagyunk bizonyos szabályokat felállítani nemcsak a gyerekeknek, de a nagyszülőknek is.

Kommunikáció

Ehhez arra van szükség, hogy hatékonyan tudjanak a generáció tagjai egymással beszélgetni. Tisztázni szükséges, hogy ki és mit tart fontosnak, és mindkét oldalról ahhoz kell közelíteni. A kevesebb támadás, kisebb ellenállást fog eredményezni, így a konfliktusok számát minimalizálni lehet.

A nehézség

A gyerekekből felnőttek, sőt, szülők lesznek. A nagyszülőknek pedig nehéz lehet átállni abba a szerepbe, hogy nekik mondják meg a gyermekeik, mit és hogyan kell tenni az unokák körül. Időre van szükség ahhoz, hogy a gyermekből szülő legyen, így ahhoz is időt kell adni a szüleinknek, hogy nagyszülőkké váljanak.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: pixabay.com)