Jump to content

Utál suliba menni? Többféle oka lehet annak

2021. 12. 14. 19:00

Az iskola lehet a tanulás színtere, de a szorongásé is. Sok gyermek éli meg akár minden nap azt a félelmet, amely kialakult bennük az iskola, a teljesítménykényszer miatt.

Jól és kevésbé jól tanuló gyermekek esetében is tapasztalható, hogy elhagyja a szájukat: utálom az iskolát. Lehet, hogy csak egy elvárásaihoz, mások elvárásaihoz képest rosszabb jegyet kapott, de az is lehet, hogy kortársaival volt valamiféle afférja. Más gyerekek számára pedig az okoz nagy lelki traumát, hogy a perifériára szorulva senki sem veszi figyelembe őt. A gondok tehát sokrétűek lehetnek, amelyek a gyerekek szorongását okozhatja.

December van. Közelítünk a karácsonyhoz, de a hatodik osztályos lányom ma azzal állt elém, hogy utál iskolába menni és igazoljam neki csak a holnapi napját. Kiderült, hogy egyszerre több oka is van a szorongásra:

  • először is le kell szögeznem, hogy kamaszodik és abban a korban van, amikor azt kezdi felfedezni, hogy az egész világ őt támadja, bántja. Mindent magára vesz. Természetesen olyat is, ami nem rá vonatkozik.
  • másodszor pedig ott van az iskolai követelmény. Még csak december van, de a tanárok már a félévi jegyekkel riogatják őket. A téli szünet előtti napokban még minden tantárgyból dolgozatot írnak, hogy legyen elég jegyük a félévi osztályzáshoz.

Hogyan segíts szorongó csemetédnek?

Amit ösztönösen tesz egy anya ilyen helyzetben, az nem más, mint a beszélgetés. Hagyd, hogy felszínre törjenek belőle a gondolatok. Kérd meg, hogy fogalmazza meg pontosan, hogy mi az, amitől tart? Már csak az is enyhíthet a feszültségen, ha kimondhatja magából félelmeit.

Segíts neki abban, hogy relaxálni tudjon. Kérd meg, hogy csukja be a szemeit és ne gondoljon semmire. Ez nehéz feladat és valószínűleg nem is fog menni, mert folyton jönnek elő a képek. Ebben az esetben arra kell rávilágítani a gyerkőcöt, hogy ezekre a gondolatokra úgy tekintsen, mintha nem is vele történne, hanem annak csak külső szemlélője. Így sajátítja el azt, hogy van lehetősége uralkodni gondolatai felett. Eldöntheti, hogy csak megfigyelőként néz arra vagy inkább vagy inkább figyelmet fordít arra és foglalkozni kezd vele.

A relaxáció a légzéssel tökéletesíthető. Ezt is meg kell tanítani a gyerekeknek. Amikor rossz érzésekkel küzd, akkor figyeljen oda a légzésére és azt próbálja elképzelni, hogy a rossz gondolat a lélegzéssel egyre lejjebb halad, egészen a pocakjáig. A hasában már nem lehetnek kellemetlen képzetek, vagyis szépen megszűnik a kellemetlenség, a félelem.

Segítséget jelenthet, ha a probléma megbeszélése után (vagy anélkül) eltereled a csemete figyelmét és egészen más tevékenységre csábítod.

Hangsúly van azon, hogy ne erőltesd a probléma okának kicsikarását. Van, hogy idő szükséges ahhoz, hogy el tudják mondani azt, ami bennük zajlik. Adj neki időt, na és ami nagyon fontos: szeretetet!  

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: Pixabay)