Beleszületünk a családunkba. A szülők sem tudják, hogy milyen gyermekük fog születni és a magzat sem választja meg azt, hogy hová érkezzen. Van, aki jó helyre, szerető és gondoskodó apa és anya karjai közé születik, másoknak nincs ilyen szerencséjük.

A szülők legtöbbje a legjobbat szeretné megadni gyermekeik számára, és a saját nevelési stílusuknak megfelelően igyekeznek kézben tartani a gyeplőt. Ha jól csinálják, akkor életrevaló, becsületes, szorgalmas, dolgozni tudó és akaró felnőttet engednek ki kezeik közül. És itt van az a pont, amikor az önállóság útjára lépett fiatal kezét a szülők elengedik. Ez természetesen nem teljes elszakadást jelent, de a felnőtt élet lényege, hogy önálló és felelősségteljes döntések meghozására legyenek képesek felnőtté vált gyermekeink. Csakhogy sok szülő nem képes elfogadni azt a tényt, hogy gyermeke már kirepült és bizony háttérszerepbe kényszerül. A saját élet megkezdése nem jelenti azt, hogy a fiatal hátat fordít szüleinek, mégis az egyéni fejlődéshez szükséges az, hogy a külön életben megtapasztaljon jót és rosszat egyaránt. Még, ha a szülő-gyermek kapcsolat erős is, van egy határ abban, hogy mennyire és hogyan szólhatnak bele utódaik életébe.

Túltolva

Talán csak a túlzott gondoskodás, vagy a saját életében tapasztalt sebek gyógyítása miatt, de sok szülő nem tudja megállni, hogy ne avatkozzon bele utódja életébe. Van, hogy a tanácsok nagyon is jókor jönnek és érdemes megfogadni, de ha az kéretlenül és egy bizonyos határt átlépve érkezik, akkor komoly feszültség keletkezhet. Sőt ezzel magát a fiatalt is nehéz helyzetbe lehet hozni. Az a felnőtté vált gyermek, aki sokat köszönhet szüleinek, valószínűleg még a határok átlépése után sem szól rá szüleire, mert nem szeretné, ha hálátlannak hinnék.

Egy kisebb ellenállás is komoly sértődést okozhat az odaadó szülőnek. Csakhogy nem élheti egy gyermek sem a szülei életét, vagyis bármennyire is nem szeretnénk megbántani azokat, akiknek az életünket köszönhetjük, néha mégis szükség van kiállni saját elveink, céljaink érdekében. Habár ilyen esetben sokszor a fiatalban keletkezik erős bűntudat, valójában arról van szó, hogy a szülő még mindig irányítani szeretné gyermekét. A kor csak egy bizonyos szám, de egy anyának és apának a gyerek mindig is az marad. Akkor is, ha már külön életet él, saját keresettel, egzisztenciával és családdal rendelkezik.

Vannak szülők, akik elveszítik beleszólási jogukat gyermekeiknél, de így sem hagynak fel irányítási vágyaikkal és az unokákon keresztül igyekeznek érvényesíteni önmagukat. A mérgező szülőség netovábbja mindez, amely már egyáltalán nem a szeretetről szól, hanem sokkal inkább a valaki felett uralkodásról.

Addig mondhatjuk magunkról, hogy gyerekek vagyunk, ameddig élnek a szüleink. Mégis a saját életünkben át kell venni a kormánykereket szüleink kezéből, ha tetszik nekik, ha nem.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!