Marianna egy általános iskola igazgatója. Rögtön a baleset helyszínére sietett, ahol elmondták neki, hogy a bébiszitternek epilepsziás rohama volt vezetés közben. Marianna arra ért oda, hogy egy tűzoltó sikertelenül próbálja vigasztalni a kis Marcót. Ahogy Marianna magához ölelte, a kisfiú mindjárt megnyugodott.

Amint abbahagyta a sírást, Marco elmesélte Mariannának a történteket. Kétéves kori beszédével, melyet csak az anyja és a bébiszitter értett meg, Marco egyfolytában azt ismételgette: „ía vú vú”. Az „ía” Sophiát jelentette – így hívták a bébiszittert, akit Marco nagyon szeretett –, a „vú vú” pedig, amit Marco mindig a tűzoltó autó hangjának utánzására használt, ebben az esetben a mentő szirénájára utalt. Azért ismételgette, hogy „ía vú vú”, mert a történet számára legfontosabb részére figyelt: Sophiát elvitte tőle a mentő.

Egy ilyen helyzetben sokan azt mondtuk volna Marcónak, hogy Sophiával minden rendben lesz, azután rögtön megpróbáltuk volna elterelni a figyelmét, például azzal, hogy elvisszük fagyizni. A következő napokban nem egy szülő igyekezne elkerülni a beszélgetést a balesetről, nehogy felzaklassa a gyermekét. Az a probléma a „Menjünk el fagyizni!” megközelítéssel, hogy összezavarja a gyermeket, aki így nem fogja megérteni, hogy mi történt és miért, mert dolgoznak benne az intenzív és ijesztő érzések, de nem hagyják (vagy nem segítenek) neki, hogy hatékonyan feldolgozza ezeket.

Marianna nem követte el ezt a hibát. Már a baleset estéjén és a rákövetkező héten is, amikor csak Marcónak eszébe jutottak a történtek, Marianna mindig segített neki újramesélni a baleset eseményeit. Azt mondta neki: „Bizony, baleset ért téged és Sophiát, ugye?” Marco ilyenkor, Sophia rohamát utánozva rángatózni kezdett. Marianna így folytatta: „Sophiának rohama volt, és karamboloztatok, ugye?” Marco válasza erre természetesen az ismerős „ía vú vú” volt, amire Marianna így folytatta: „Így van, a vú vú jött, és elvitte Sophiát az orvoshoz. És most már sokkal jobban van. Emlékszel, hogy tegnap meglátogattuk? Jól érezte magát, nem?”

Azzal, hogy megengedte Marcónak az esemény ismételt felidézését, Marianna segített neki megérteni a történteket, így elkezdődhetett az érzelmi feldolgozás is. Mivel tudta, hogy mennyire fontos a kisfiú agyának a támogatása ennek az ijesztő élménynek a feldolgozása során, segített neki újra meg újra elmondani a történet elemeit, hogy Marco feldolgozhassa a félelmét, és kiegyensúlyozott, egészséges módon álljon helyre a megszokott napi ritmusa. Az elkövetkező napokban Marco egyre kevesebbszer idézte fel a balesetet, mígnem csak egy tapasztalat lett a sok közül – bár kétségtelenül egy fontos tapasztalat.

Marianna reakcióinaka lényege az integráció. Az integráció fogalmának megértésével merően új módon tekinthetünk a gyermeknevelésre – segítségével nagyobb örömünket lelhetjük gyermekeinkben, valamint egy érzelemgazdagabb és jutalmazóbb életre készíthetjük fel őket.

Fotó:pixabay.com