Nem is úgy neveljük gyermekeinket, hogy a hazugság elfogadható lenne. Pedig a hazugság a nevelés során kialakuló valóságtorzítás, amely tehát nem velünk született. Az aprócska gyermekek füllentéseit még ártalmatlan kis szépítésnek ítéljük, és nem is tulajdonítunk annak túl nagy jelentőséget. Még ha a saját szemünkkel is láttuk, hogy kis gyermekünk valami olyat tett, amit nem szabadott volna, és azt a gyerkőc letagadja, ez a fajta hazugság inkább csak azt érzékelteti, hogy a kicsiben semmi rossz szándék nem volt annak ellenére, hogy mégis rosszul sült el a dolog. Cseperedő gyerkőceink tapasztalás által szereznek fontos információt a világból. Számukra minden új és érdekes, természetes igényük, hogy a körülöttük lévő környezetet feltérképezzék, hiszen tele van felfedezendő csodával. A próbálkozások, a kíváncsiság kielégítése azonban tele van veszéllyel. Véletlen balesetek során gyűjtenek tapasztalatokat arról, hogy mit szabad és mit nem. Hatéves korig ezek a kis ártalmatlan szépítések azért vannak, mert tényleg nem direkt akarnak bajba kerülni, csak felfedeznek. Ám hat éves kor környékén már olyan valótlanságokat is állíthatnak, amelyek a mesevilág történeteivel vetekednek. Felnagyítják, kiszínezik a történeteket, és saját magukat sokszor hozzák ki úgy, mint igazi hős.

Ahogy nőnek a gyerekek, úgy nőnek a felelősségteljes kötelezettségek is. Iskolás korban már számos kívánalomnak meg kell felelni. Nemcsak a tanulmány során vetnek be kisebb nagyobb hazugságokat, hogy miért nem készült el a házi feladat, hanem saját viselkedésüket is szépíteni szeretnék. Vagyis mindenáron szeretnék elkerülni a szidást, a fenyítést. Ezt már mind tudatosan teszik. Ráadásul, ha egy csoporton belül történik valami, mindegyik érintett gyerkőctől máshogy tárul a felnőttek elé a sztori. Ezekkel a kis színezésekkel olykor az a szándékuk, hogy felhívják magukra a figyelmet, vagy éppen az, hogy másra tereljék azt. Van, hogy azért torzítanak egy-egy történeten, hogy magukat, vagy másokat jobb színben tüntessék fel, ilyenek a kegyes hazugságok is, amikor annak ellenére dicsér meg valakit, hogy nem is tetszik a látvány. Egyszerűen csak azt szeretné, ha elfogadná őt a környezete.

Egy biztos, egy gyerkőc sem születik notórius hazudozónak, de a felnőtt életre is az jellemző, hogy naponta akár többször hazudunk.

A hazugság oka a családban kereshető. Minden gyerkőc másért hazudik, ezért nincs egy olyan hazugságmodell, amely mindenkire egységesen ráhúzható lenne. A gyerekek más neveltetésben részesülnek otthon, a szülők más elvárások mentén nevelik gyerkőceiket, így annak megfelelően igyekeznek csúsztatni a gyermekek is. A nagyobb elvárások mentén a gyerekek hazugságai is nagyobbak, hiszen minden elvárásnak igyekeznek megfelelni, de az lehetetlen. Emiatt azonban megszaporodhat a kisebb-nagyobb füllentések száma és akár általánossá is válhat. Ehhez azonban az kell, hogy a gyerkőc is azt tapasztalja otthon, hogy a környezetében élők nem őszinték.

A gyerekek szeretik a határokat feszegetni, hiszen meg kell tapasztalniuk, hogy mit és hol szabad tenniük, azonban ha a hazugságokon tetten lehet érni, akkor őszinte beszélgetéssel ki kell deríteni, hogy miért érezte szükségét a hazugságnak. Ha a füllentés oka kiderül, akkor kezelhetőbbé válhat a hazugság gyökere is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!