Jump to content

A felnőttkor küszöbén

2019. 04. 28. 19:00

Gyermekként áhítozunk arról, hogy majd milyen szabadok leszünk felnőttként. Megálmodjuk azt is, hogy mivel szeretnénk majd foglalkozni, amelyből természetesen meg is gazdagodunk, megtaláljuk az igaz szerelmet és boldogan élünk jó sokáig.

Aztán az élet nyakon vág, és már 18 évesen a fejünkhöz vágják, hogy felnőttek vagyunk, gondolkodjunk el azon, hogy mihez is szeretnénk kezdeni.

Ez van, akinek nem jelent gondot, hiszen rég várt életét végre megkezdheti egyedül élni. A nagy elhatározással és merészséggel felvértezett fiatalok, akiknek nemcsak határozott elképzeléseik vannak saját életükről, hogy tanulmányaikban, munkájukban is megtalálják számításaikat. Mások viszont álmodoznak egy szabadabb jövőről, de a kényelmet nehezebben hagyják maguk mögött.

A törvény szerint is felnőttnek számít egy 18. életévét betöltött fiatal, ám nagyon sokan egyáltalán nem tudják, hogy ezzel mihez kezdjenek. Gondolati szinten megfogalmazódhat a fiatalokban, hogy milyen jó lenne belevágni az önálló életbe, de szüleiken keresztül azt is láthatják, hogy az milyen viszontagságos, felelősségteljes. A hivatalosan is felnőttnek számító fiatalok jelentős része még iskolába jár, vagyis önálló keresettel nem rendelkeznek, így teljesen egyértelmű, hogy szüleik segítségére szorulnak. A felnőttkor elérése már megmozgatja a már gyereknek nem számító, hivatalosan felnőtté avanzsáltakat, hogy legyen elképzelésük arról, hogy a közeljövőben merre tovább haladnak életükben, de nehéz kiszakadni a kényelemből. A felsőfokú tanulmányok ideje alatt ugyan sokan töltik idejüket kollégiumban, albérletben, de a haza még egyértelműen a szülői házat jelenti. Aki a munka világába veti magát, még az sem biztos, hogy elegendő bevétel ahhoz, hogy önellátóvá váljon, így nagyon sokan élnek szüleikkel 30-as éveikben is.

Hazánkban hivatalosan is felnőttnek számít a 18. életévét betöltő fiatal, és már azok a szabályok vonatkoznak rá, mint a többi felnőttre. A felnőtt kategóriába azonban belesorolható az éppen csak felnőtté váló, még inkább gyermeknek számító fiatal, mint az idős, 80-on túli személyek. Ha pedig felnőtt, akkor elvárásoknak kell megfelelnie. Csakhogy a 18 évet betöltött felnőttek még nincsenek készen, vagyis még nem teljesen érettek. Az agyuk legalábbis egyáltalán. A kamaszkor okozta nagy változások ugyan lelassulnak, de nem állnak meg. Az agy érettségéhez akár 30 éves korig is várni kell. Egy 18 évesnek ezért is lehetnek nagyon érett, felnőttszerű gondolatai, ugyanakkor még fél lábbal a gyermekkorban topog.  

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)