Jump to content

Már látszik a vége a tanévnek

2019. 05. 21. 19:00

Rohamosan közeledik az év vége, amely a gyerekek számára örvendetes, míg sok szülőnek gondot okoz kisebb gyermekük elhelyezése a hosszú nyári szünet idejére.

A nyári szünet szele talán már megcsapta a gyerekeket, hiszen május közepén járunk, és kevesebb, mint egy hónap van hátra az iskolából. Habár ez nagyon kevés időnek tűnik, de ezt inkább a szülők gondolják így, és nem a diákok, a tanárok. Egy hónap még arra alkalmas, hogy az év végi jegyeken finomítani, csiszolgatni és javítani lehessen.

Az év végére kellene még egy nagy hajrát letudnia a gyerekeknek, de sok szülő veszi észre a fáradtságot. Szülőként látjuk, hogy mennyire kimerítették már gyerkőceink az energiakészletüket, ennek ellenére még teljesíteniük kell. Sok tantárgyból még csak ezután következnek a nagy felelések, a témazárók, az év végi dolgozatok. Vagyis küzdelem a jobb jegyek eléréséért. Éppen akkor, amikor még összeszedettséget, koncentrált figyelmet, szorgalmat kellene tanúsítaniuk gyermekeinknek, azt tapasztalhatják sokan, hogy gyermekük a végtelenségig fáradt. Nincs kedvük semmihez, fáradtak, nehezen veszik rá magukat arra, hogy a tankönyv fölé hajoljanak. Ilyenkor pedig következik a szülői szigor és tanulásra ítéljük a fiatalokat annak ellenére, hogy szemmel látható a fáradtság. Ha egész évben tényleg odatette magát gyermekünk, az utolsó hónapban még sok függ attól, hogy milyen lesz az év végi jegy, ezért annak ellenére ostorozzuk őket, hogy egész évben nem volt vele gond.

És persze van, aki azt tapasztalja, hogy gyermeke kezei közül kiszaladt a gyeplő. Jó képesség ide vagy oda, de a szorgalom hiánya meglátszik a jegyeken is. Az a szülő, aki ezzel most szembesül, talán még kezébe tudja venni az irányítást és segítséget tud nyújtani gyermekének abban, hogy együtt készülnek fel adott tantárgyakból a javításra. Lehet, hogy már későn is?

Bármilyen korosztályú gyermekünk tanul az iskolában, mindenkire nagy terhek nehezednek, és habár a gyerekek dolga csakis a tanulás, emellett sok külön órán, edzésen vesznek részt, hogy minél többféle tapasztalattal gazdagodjanak. Mire egy-egy szünetet elérünk, szinte kicsavart állapotban vannak gyermekeink. A hosszú nyári szünet minden gyermek kedvence, míg a szülők számára inkább nagy logisztika, hogyan oldják meg a gyerkőcök elhelyezését (nagyszülők, táborok).

A két és fél hónapos szünet nemcsak arra jó, hogy a hosszú iskolai időszakot ki tudja pihenni a diák, hanem akár az önbizalom erősítését is szolgálhatja. Amennyiben, egyik-másik tantárgyból lemaradás tapasztalható, különórák keretén belül, óvatos tempóban, nem túl megterhelő módon fel lehet zárkózni. Ha úgy tud visszaülni a diák az iskolapadba, hogy utolérte társait tudásban, akkor az önbizalma is helyrerázódik.

A legtöbb diák nyárára is kap feladatot egy-egy tantárgyból, amelybe érdemes rendszert vinni, és nem az utolsó pillanatra hagyni. Szülőként érdemes segíteni őket, kinek saját igénye szerint. Ez nemcsak a nyári szünet idejére vonatkozik, hanem az év végi hajrára is. Üljünk le együtt. Sokat segíthet, ha a tananyagot a szülő olvassa el gyerkőcének, kikérdezi a megtanultakat. Lehet a természetbe kiülve, séta közben tanulni, így még élménnyé is válhat a tanulás.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)