Jump to content

Nem minden mese jó a gyerkőcnek

2020. 03. 03. 19:00

Határozott elképzeléseink vannak gyermekvállalás előtt arról, hogy majd hogyan fogjuk mi terelgetni saját utódaink életét. Vajon az elképzelés a megvalósításban is meg fog mutatkozni?

Több ponton bizonyára eltérést fog mutatni a valóság és az elképzelés. Ez főleg amiatt lehetséges, hogy a fiatal, még tapasztalatlan nem látja gyakorlatiasan azt, hogy milyen szülőnek lenni. Nézzük el azoknak, akik olyat mondanak, hogy nem engedik gyermekeiket tévézni, telefonozni.

A mai világban alapvető eszköz, és egyre alapvetőbb fontosságú is a telefon. Az a nem mindegy, hogy mikor adjuk azt gyermekeink kezébe. Volt idő, amikor a televízió ártalmasságáról beszéltek nagyon sokat. És bár még most is árthat, ha túl sokat és túl korán ülteti a szülő televízió elé gyermekét, ma már az is problémát jelent, hogy a televízió mellett a tablet és az okostelefon használata is feltűnt.

A mese a gyerekek világa, amelyet egy könyvből felolvasva nagyon is jó hatással lehetünk gyermekeink memóriájára, szókincsfejlesztésére, képzeletére, ugyanakkor a tévében látott mesék már nem feltétlenül ezt szolgálják.

Kétségkívül azonban a telefon és a tévé is nagyon jó gyermekcsősz lehet. Azaz leköti figyelmüket, így amíg a szülő ügyes-bajos dolgát végzi, addig a gyerkőc jó eséllyel ül egy helyben és nézi az eszközt.

Minél korábban történik ez meg, annál ártalmasabb a gyerekek számára. A gyerkőcök az első öt évükben nagyon sok mindent megtanulnak, fizikailag is fejlődnek, ügyesednek, így az agyuk is. Ebben az életkorban még szivacs az agyuk, de egyáltalán nem képesek még különbséget tenni aközött, hogy mi helyes, és mi nem az. Márpedig a tévében leadott mesék különféle ingerekkel látják el a gyerekeket. A vibráló képek egymásutánisága, a gyors képváltakozás és a hangok egyszerre terhelik a gyermekek agyát. A meséről azt gondolnánk, hogy pihentető, ám ha az a tévé nézésén keresztül jut el a gyerkőchöz, az inkább túlságosan igénybe veheti az agyát. Ez pedig egyet jelenthet arról, hogy nem tud jót aludni, elaludni, és akkor a gyerkőc fáradt lesz, ami miatt nyűgös lesz.

A mese alapvetően nagyon jó, ha azt felolvasva kapja a kicsi, mert ilyenkor aktív a memóriája, beleéli magát a történetbe, bővül a szókincse, és a mesék által elsajátíthat olyan viselkedést, amelyet a saját életében is hasznosíthat.

Négy éves korig olyan mesékkel kellene a gyerekek életét gazdagítani, amely egy szálon fut. Jó, ha van benne mesélő, aki felvezeti és elmagyarázza a történetet. A színek használata akkor megfelelő a mesékben, ha lágyabb, finomabb színekkel találkozik. A körülöttünk lévő világ annyira színes és hangos lehet, hogy legalább a mesében nem kellene csendesíteni, finomítani. A zenére is érdemes odafigyelni, valamint az időre. Két éves korig eleve mellőzni kellene a tévénézést, de négy éves korig a napi tévézésre szánt idő legfeljebb egy órát kellene, hogy kitegyen.

Azért, mert animált egy film, attól még lehet felnőtt tartalmú, ezért az idősebb gyerekek esetében is érdemes szelektálni a mesék között.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)