Jump to content

Iskolakezdés agybaj minimalizálásával

2021. 08. 26. 19:00

Az iskolakezdést megelőzheti örömteli várakozás, ugyanakkor félelemmel is eltöltheti a diákokat az előttük álló nagy feladat miatt. Ugyanúgy teherként nehezedhet a szülőre is.

Az iskolakezdést megelőző időszak az arra való felkészülést jelenti. Ez történhet lélekben is, vagyis a szülők időben ágyba parancsolják a gyerkőcöket már hetekkel az iskolanyitás előtt, hogy szervezetük visszaálljon arra a rendre, amelyet majd az elkövetkezendő 10 hónapban tartaniuk kell. Ugyanakkor a taneszközök beszerzésével is hangolhatják a gyerekeket arra, hogy hamarosan újra padba ülnek.

Ez lehet jó móka is, hiszen, ha bevonják a diákokat abba, hogy milyen iskolatáskájuk, tolljaik, ceruzáik legyenek az örömet adhat. Sokan nemcsak az iskolai felszerelésre fordítanak pénzt és időt, hanem a ruhatárra is. A nyári szünet ideje alatt nagy változásokat produkálhatnak a gyerekek testméretben, így ahhoz mérten kell ruházkodni is. Mindez anyagi megterhelést is jelent a családok számára. Ahol több iskolás korú gyermek van, ott a kiadások is magasabbak. A nagyobb összeg mozgósítása nemcsak a pénztárca nyitogatásával jár, hanem akár lelki megterheléssel is. Van, hogy ez nagy gondot okoz a szülőknek. Érdemes tehát idő előtt körültekintőnek lenni, érdeklődni.

Alsóbb osztályokban még az iskolát megkezdő hónapokban kiadják a taneszköz igényt. Aki élelmes és nem szeret az utolsó pillanatra hagyni mindent, bizonyára a nyár folyamán be is szerezte azokat, így a anyagi teher mostanra kissé csillapodott.

Ugyancsak az alsó tagozatra, általános iskolai évfolyamokra jellemzőbb, hogy tisztasági csomagot kérnek a szülőktől. A koronavírusos időszakban amúgy is megtanultuk, hogy a kézmosásnak milyen nagy jelentősége van, így a folyékony szappan, a papír zsebkendő és a szalvéta mondhatni alap az ilyen csomagban. A legtöbb intézmény és osztályfőnök erről is időben szokta a szülőket tájékoztatni. Nem romlandó termékekről van szó, így be is lehet abból tárazni.

A taneszközök listájában szokott szerepelni minden, ami az íráshoz, tanuláshoz szükséges. Teljesen felesleges a listán szereplő mennyiség többszörösét megvásárolni. Érdemes azt a limitet tartani, hiszen a pedagógusok jól tudják, hogy mit és mikor fognak majd a gyerekekkel használni. Így még spórolni is lehet. Vannak azonban termékek, amelyek ugyanazt a célt szolgálják, de gyanúsan olcsóak. Ez mindig gyanús. Ne essünk abba a csapdába, hogy a legolcsóbbat válasszuk, mert lehet, hogy hetente pótolni, cserélni szükséges.

 

Főleg az első osztályt kezdő kisiskolások esetében nagyobb a készülődés, hiszen az óvodából egy új terepre készülnek. Nem csoda, hogy tele vannak izgalommal és lelkesedéssel, de még így is érdemes figyelembe venni az iskola sajátosságait. Milyen rendszerű az oktatás? Mennyire lesz megtömve naponta az iskolatáska? Ennek függvényében szükséges beszerezni egy masszív, de a gyermek testméretéhez is illő táskát.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: pixabay.com)