Jump to content

Könyvrészlet: Kapcsolat a lelki fejlettség és a párkapcsolat minősége között

2015. 06. 29. 07:00

„Lesznek emberek, akik soha nem hagynak el, még akkor sem, ha nem ígértek semmit. És vannak olyan emberek, akik egy perc alatt lelépnek, még akkor is ha holtig tartó szerelmet ígértek.” Miért mesélem el? Azért, hogy tanulj belőle, mert van úgy, hogy más emberek tapasztalataiból tanulunk, de van úgy, hogy sajátunkból sem vagyunk hajlandóak, csak sok-sok ismétlődő kör után kapunk a fejünkhöz.

Szerintem, háromféle kapcsolatforma létezik. Attól függően, fejlettséged mely stációjában vagy épp, azt fogod választani. Majd önismereti munka által, mindketten a másik formába léptek. Első megálló, ahol a szavak dominálnak. Ezt nevezem Kirakatkapcsolatoknak. Szavak nem érnek többet mint valami kellemes fűszerek, csak ízeket meg színeket adnak, de soha nem érzelmeket! A szavak felérnek egy varázslattal. Ha nincs önbizalmad, akkor olyan társat képzelsz el magad mellé aki szavakkal varázsol és ígér. Vagy olyan Nőt akinek a megjelenése színes és vonzó a tekintetnek.

Egyik sem tartja be a szavát, elárulnak. Miért? Mert egyszer a szavak elfogynak, és akkor már nem lesz mit felajánlaniuk. Üresek lesznek belül. Akkor meg megégnek, mert hittek a szerelmes szavak mézédes mámorában. Az elején ezeket a szavakat kanállal habzsolod, de egy idő után már nem tudod lenyelni, mert érzed, hogy üresek. Ekkor megakadnak a torkodon és megérkezik a felébredés. Vagy lehetnek keserűek azok a szavak, akkor is maradsz, mert az a lényeg, hogy az a kapcsolat szolgálja az elképzelt álomvilágodat, amit valakikor megépítettél a rózsaszín hercegnős, illúzió szobádban. Az ilyen emberek hamisak akár csak a szavaik. Benne maradsz a kapcsolatban, mert hamis énképed van és azt hiszed, hogy az illető által vagy valaki. Vannak akik csak a szex miatt teszik, vannak akik hűséget esküsznek a pénz miatt. Vannak, akik egy elképzelt státusz miatt teszik. Vannak akik, csak árucikkek, ezek az izmok megtestesítői, meg a szilikonhegyek, rongyrázók. Ők érdekhajhászok, de nem nyújtanak lelki izgalmat. Üresek. Azt ajánlom, vizsgáld meg saját kapcsolatodat, vagy volt kapcsolataidat. Ha azt tapasztalod, hogy a fent említett dolgok nagy szerepet játszanak az életedben, akkor kezdj el dolgozni önmagadon. Az Önismeret csodára képes! Talán megszabadulsz attól, hogy a szavak bűvöletében elégj, keresve a boldogságot. Más emberek őszinték, csöndesek, nem ígérnek túl sokat, nem simogatnak szavakkal, hanem melletted vannak. Jelenlétük érződik a tettekben, viselkedésben, izgalomban. Mikor megölel melegség önti el a lelkedet. Nem tévesztendő össze a testi vággyal. Ezek az emberek állnak a kapcsolatrendszer harmadik helyén. Ezt nevezem Biztonságkapcsolatnak. Ők már eljutottak az önismeret bizonyos fokára, már tudják azt hogy mit is akarnak, mi fontos számukra, és magukért élnek nem a külvilágnak akarnak megfelelni. Nem fontos számukra, hogy megmutassák, túlharsogják a másikat, vagy hivalkodjanak azzal, hogy neki több, nagyobb, szebb dolgai vannak, mint a környezetének. Ezek az emberek már lenyugodtak, csendben, tettekkel bizonyítanak. Ők szeretnek, szavak nélkül, szívből, de az őszinteségük megrémíti azokat, akik még az előző csoporthoz tartoznak, vagy éppen eljutottak oda, hogy átlépjenek ebbe a csoportba... (Forrás: http://blog.nagyilonababi.hu/ Fotó:httpcdn.picography.co)

Szeretnél követni minket a Facebook-on? Kattints ide, és lájkold az oldalt!