Nem akarom megbánni évek múlva, hogy a Világ itt feküdt a lábaim előtt, de én nem mertem felfedezni, nem mertem kockáztatni, kimondani, amit gondolok, nem mertem önmagam lenni, vagy szeretni! Hogy nem mertem élni. Mert elveszíthetek mindent és mindenkit, állhatok egyedül a Világ közepén egyetlen porszemként, hiszem, hogy nem a veszteség fog a legjobban fájni! Nem. Az fog fájni, de piszkosul, amit elmulasztottam. A tehetetlenség, hogy nem áll hatalmamban visszaforgatni az idő kerekét, hogy jóvá tegyem, bepótoljam.

És azokat a kimondatlan szavakat, kézfogás nélkül végződő vitákat, ölelés nélküli viszlátokat, azokat az elmulasztott pillanatokat soha nem kapom vissza már! Soha..