A témában végzett leghíresebb vizsgálat azonban azt találta, hogy bár az átlagember hirtelen sokkal boldogabbá válik, amikor megházasodik, de ez a hirtelen javulás csak két évig tart, utána viszont visszasüllyed az ember a frigy előtti boldogságszintre.
A házasság elején tapasztalható szenvedély és öröm természetes gyengülésének fényében úgy tűnik, elég visszás azt várni, hogy a hosszú távú kapcsolataink továbbra is a vágyainkat és a vágyaink beteljesülését fogják szolgálni. Sőt tovább megyek: a szerelemmel kapcsolatos romantikus elképzeléseink miatt félreértjük a házasság működését, összetettségét és tipikus életciklusát, és csalódunk, amikor azt tapasztaljuk, hogy a házasság nem folyamatosan elégíti ki a szenvedély, az elégedettség, az intimitás és a tartósság iránti igényeinket. Amint átgondoljuk az unalommal, a gyengülő szenvedélyekkel vagy az apró-cseprő elégedetlenségekkel kapcsolatos élményeinket a jelenlegi párkapcsolatunkban, újra meg kell vizsgálnunk ezeket a feltételezéseket, és újra meg kell határoznunk, hogy mennyire lehetnek ezek egy rendkívüli módon természetes folyamat egyszerű megjelenési formái.
Az életben nem minden változáshoz egyformán szokunk hozzá. A Ken Sheldonnal végzett munkánk során úgy találtuk, hogy a résztvevők sokkal kevésbé szoknak hozzá azokhoz a változásokhoz, amelyek változatosak, dinamikusak és aktív elkötelezettséget igényelnek (például nyelvet tanulnak, vagy összebarátkoznak valakivel), mint azokhoz, amelyek viszonylag állandóak, és nem változnak (jobb lakásba költöznek, vagy fontos hitelt sikerül felvenniük). A dinamikus változások továbbá a jelek szerint tartós hatást gyakorolnak az emberek boldogságérzetére. Egy dinamikus változás után a résztvevők hat és tizenkét héttel (vagy még tovább) a vizsgálataink után is még mindig boldogabbnak érezték magukat. A jelek szerint a résztvevők érzelmileg jobban hozzászoknak a statikus változáshoz hat-tizenkét héttel a vizsgálatok után.
Az ebből a tanulság, hogy kulcsfontosságú gondoskodnunk róla, hogy a házasságunkat mindig elegendő változatosság fűszerezze, ha el akarjuk kerülni a megszokást. Sőt az adaptáció a meghatározása szerint akkor történik, amikor valami állandó vagy ismétlődő dolgot tapasztalunk – amikor minden egyes hétvégi randevú vacsorából és moziból áll, vagy amikor a párunkkal érzett intimitás vagy elkötelezettség már változatlan, egyensúlyi helyzetbe jutott. Van valami a változatosságban – a gondolataink, az érzéseink és a viselkedésünk változatosságában –, ami természetéből fakadóan izgalmas és jutalmazó. Ezért ha felforgatjuk a dolgokat (ha változtatgatjuk, hogy mit csinálunk együtt, ha új gondolatokkal állunk elő, és ha spontán módon reagálunk), akkor maximalizálhatjuk és fenntarthatjuk a házasságunkban érzett boldogságot és az együtt töltött idő izgalmait.
Az állandó házasörömök másik fontos összetevője a meglepetés, amely egyúttal segít megakadályozni azt is, hogy hozzászokjunk a jóhoz. Mi olyan különleges a meglepetésben? Amikor valamit újnak érzünk a környezetünkben („Soha nem tűnt fel eddig, hogy milyen előzékeny az ismeretlenekkel”), akkor odafigyelünk rá, ezért nagyobb valószínűséggel tudjuk értékelni, gondolkodunk el rajta és tartjuk meg az emlékezetünkben. Ha a házasságunk folyamatosan erős érzelmi reakciókat vált ki belőlünk, akkor kevésbé fogjuk magától értetődőnek venni. Tehát legyen az a célunk, hogy több váratlan pillanatot és előre nem látható örömet idézzünk elő a kapcsolatunkban – olyan meglepetéseket, amelyek tűzbe hoznak bennünket, és örömet okoznak."