Az ember csak akkor lehet teljes, ha az, akivel együtt van, teljes.
Olyan emberrel, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja, vagy nem akarhatja önmaga teljességét.
Ezért rettenetesen áldatlan olyan másik féllel való együttlét, aki nem saját maga.
Megakadályozza az embert abban, hogy saját maga lehessen.
És ez az egzisztenciális főtörvény sehol sem olyan mélyről kötelező, mint a nemek között.
A nemek viszonyában csak az a tökéletesen megnyugtató, ha az ember találkozik szembejövő önmagával, elindul egy rejtett világ felé, és a feleúton megtalálja önmagát, mint aki közeledőben van onnan, találkozik és egyesül vele.
Az ember csak önmagával egyesül teljesen szabadon, csak önmagának szolgáltatja ki magát teljesen, mert csak önmagától nem fél.
Csak annak adja magát az ember teljesen, akitől nem fél, ezért annak, aki onnan túlról jön, az embernek magának kell lennie.
Minden egyéb odaadás részleges.
Minden egyes egyesülés alkalmával marad a lényben belül egy rejtett őrség, felfegyverezve kirohanásra és ölelésre készen, tudja, hogy nem szolgáltathatja ki magát maradéktalanul.
Van benne félelem, gyengeség, óvatosság, elővigyázat, tartózkodás, gát, fal, merevség, távolság, szakadék.
És ahol félelem, ott gyengeség, ott erődök és falak épülnek titkon, megkeményedik a sejt, ott elkezd minden üvegesedni és törni, ott van az erő: a szilárd és az erős a halálé, a puha és a gyenge az életé,
ahogy Lao-ce mondja: "A gyenge legyőzi az erőset, a lágy legyőzi a keményet, mindenki tudja a földön, de senki se mer eszerint tenni."
