Mert mindenki számára a legfontosabb saját maga és családja boldogsága. Már az boldogságot jelenthet, ha családban élhetünk, ugyanis van, akinek ez sem adatik meg. Ha családunk van, egy kincsünk is. Az a család, amibe beleszülettünk adott, de tágítjuk kapcsolatainkat és megjelenik az életünkben a szerelem. Habár ez már óvodában is jelentkezhet, ez még csak barátkozást, szimpátiát jelent, ahogy sokszor az általános iskolai szerelem. Egyszóval a kezdetekben még mit sem tudunk a szerelemről. Honnan is tudhatnánk, de gyakorlat teszi a mestert, és talán nem túl sokadszori próbálkozásra megtalálhatjuk az igazi szerelmünket, akivel leéljük az életünket. Ahogy telik az idő a fejünk felett, elkezdünk félni a ráncoktól, az éveink számának emelkedésétől, és attól is tartunk, hogy a párunk nem tart szépnek, azonban időközben olyan tudásra teszünk szert, amivel egy fiatal tapasztalat híján nem rendelkezhet.

Felnőttként és idősebbként másképp élhetünk meg szerelmeket, párkapcsolatokat is. Mindenki úgy képzeli el fiatalon jövőbeli életét, hogy boldogan él társával, gyerekek rohangálnak körülöttük. Van, akinek sikerül, és ez lesz a valóság, ám van, akinek a kezdeti siker után meghanyatlik a kapcsolata, válás lesz a vége. Sok kapcsolat ér így véget, ezért felnőttként, szülőként is újból szembe találhatjuk magunkat a társkereséssel. Már egészen máshogy állunk a dolgok elébe. Felelőséggel tartozunk a gyermekeinkért, megvan a saját egzisztenciánk (jó esetben), és nem minden áron akarunk társat magunk mellé. Na, persze, hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nincs szükségünk ölelő karokra, szeretetre, de már tisztában vagyunk azzal, hogy a nagynak hitt szerelem is elmúlhat.

Egy válás, szakítás felnőttként ugyanúgy megviseli az embert, mint fiatalként, és még inkább igaz ez, ha közös vagyont, közös életet kell felszámolni. A gyerekek a legnagyobb áldozatai az ilyen döntéseknek, de még mindig jobb, mintha a rossz, akár erőszakos környezetben kellene nevelkedniük. Már azt is megtanuljuk idősebbként, hogy nem kell beleragadni egy rossz, fájdalmas kapcsolatba. Ez pedig nemcsak a fiatalabb korban köttetett házasságra értendő, hanem bármelyik olyan kapcsolatra, amely nem épít, nem érezzük jól magunkat benne. Éppen emiatt nem is akárkivel ismerkedik, randevúzik a már tapasztalatokkal rendelkező. Ha meg is adjuk az esélyt a sorsnak, az embereknek, több idő kell ahhoz, hogy közelebb engedjük magunkhoz. Az életünkbe történő beengedés pedig még meggondolandóbb. Ebben annak a lehetősége is benne van, hogy jóval tovább fog tartani, mire tényleg megtaláljuk a párunkat, de már nem bánjuk. Már tudjuk, hogy jobb egyedül nyugalomban, mint társ mellett is egyedül élni, netalán szenvedni.

A csalódás az élet és a tanulás része, nemcsak a párkapcsolatainkban élhetjük meg. Egy kapcsolat megromlása, a szakítás komoly és akár fájdalmas döntés lehet, de az új kezdet lehetősége is benne van. Megéljük a csalódást, a bánatot, de fokozatosan építjük fel újra önmagunkat, és ha jól csináljuk, nagyobb lendülettel vágunk bele életünk egy új fejezetébe. Ha még az új társsal is találkozunk, nem félünk elmondani azt, hogy mi a fontos számunkra, kiállunk saját magunkért.

El kell tudnunk szakadni a múlttól, a múltbéli kapcsolatoktól ahhoz, hogy új életünket élhessük. Ehhez elengedjük azt is, hogy az életünkben feltűnő új szereplőket az előzőkhöz hasonlítgassuk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!