Jump to content

Ne a harmadikat szidd!

2020. 01. 14. 19:00

Szeretni és szeretve lenni csodálatos dolog, hacsak nem egy harmadik fél is bekukucskál a kapcsolatba. A szeretői státusz lehet izgalmas, de csak valameddig.

Mert minden kapcsolatban az egyik fél kicsit többet akar, jobban szeret, mint a másik. A kapcsolatban megélt boldogtalanságról tanúskodik az, ha egy harmadik személy belép a kapcsolatba?

Egy szerető megléte azt feltételezi, hogy a párkapcsolat hanyatlóban van. Vagy érzelmileg, vagy lelkileg, esetleg mindenhogy eltávolodtak egymástól a felek, és egy új személyben találják meg azt, amit a párjuk nem tud megadni.

A megcsalásban benne van a család kifejezés, amely mindenképp azt sejteti, hogy valaki tudtán kívül zajlanak események. Ha kiderül, nagyon nagy fájdalmakat élhet meg mindegyik fél. De kit okol az ember ilyenkor leginkább? Mindenképp a szeretőt. Azt az idegen embert, aki elvette a párját tőle. Természetesen haragudhat a társára is, aki nem tudott megálljt parancsolni eszének és/vagy szívének, esetleg csakis testi vágyainak. Mégis a legnagyobb figyelem ilyenkor a szeretőre terelődik.

Álljunk csak meg egy szóra!

A megcsalás bekövetkezhet akkor is, ha amúgy érzelmileg kötődik valaki a párjához, és fizikailag is megkapja mindazt, amire vágyik. Azonban a szerelem megléte ellenére is alakulhatnak ki érdekes és egy alkalomra szóló kapcsolatok, amely kialakulásában szerepet játszhat az alkohol, drog, bármilyen felfokozott állapot. Csakhogy mindez teljesen ép tudat, megfelelő kontrol esetén, a legnagyobb érzelmi biztonságban nem következhet be.

Lehet a szeretőt szidni, és feltűnésére fogni mindent, azonban egy szerető megjelenése arra mutat rá, hogy a kapcsolatban valami elcsúszott.

Egy szerető nemcsak azt mutatja, hogy fizikailag nem kapja meg a másik fél azt, amire vágyna. Nem feltétlenül csak az intimitásról van szó. Sok esetben egy szerető olyan pozitívumokra mutathat rá, amelyre a kapcsolatban már a legelején sem történt meg, és évek múlva pedig még a tűz is kihalt. A szerető lehet az a személy, aki úgy tud ránézni az amúgy kapcsolatban lévő emberre, hogy észrevesz erősségeket, szépségeket, amelyeket már talán saját maga sem lát meg.

A szerető feltűnése lehetőséget ad arra, hogy végre valakit okolhasson az ember. Nem a kapcsolatot, és mindazt, amelyet nem tesznek meg egymásért, hanem a szeretőt.

Nem véletlenül beszélnek annyit arról, hogy a jó kapcsolatért naponta dolgozni kell, amelybe beletartozik a jó kommunikáció, az érzelmek felkorbácsolása, az egymásra szakított idő. Egyensúlyt kell tartani a munka és a magánélet között, különben máshol keres megértő szavakat, és meghallgatást a párunk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)