Jump to content

Konfliktusból elég

2020. 07. 22. 19:00

Még inkább szeretnénk ezt otthon elkerülni. Annyifelé kell megfelelni, hogy az otthonunkban már nyugalomra, csendre, békére vágyunk.

Ez elméletben annyira egyszerű és kivitelezhetőnek tűnő, azonban azt is tudjuk, hogy sokszor a feszültséget ott adjuk ki, ahol épp a békének kellene honolnia. Azokra rakjuk rá a terheinket, akik a legközelebb állnak hozzánk. Ezzel nincs is gond, mert a párkapcsolatban nemcsak öröm és béke honolhat, hanem az élet hozhat nehézségeket, amelyeket közösen kell megoldanunk. Nincs mindig arra energiánk, hogy a megfelelő hangnemben beszéljünk, és meggondolatlanuk a társunk fejéhez vághatunk sérelmeket. Az összezörrenés még a legboldogabb párkapcsolatban is létező jelenség.

Természetesen szeretnénk máshogy megoldani a helyzetet, de van, hogy ez nem sikerül. A negatív érzésektől igyekszünk megszabadulni, csak van az úgy, hogy mindez a párunkon, a szeretteinken csapódik le.

Bármiből adódhat konfliktus, és annak hőfoka, időtartama is más lehet. Amit mindenképp tenni szükséges egy összezörrenés után, hogy mindketten el tudjuk mondani azt, hogy a konfliktus során mit nehezményezünk. Mi volt az a mondat, az a tett, amely a legrosszabbul esett? Tegye meg ezt a pár mindkét tagja, mert a tényeket a felszínre kell hozni. Az, hogy számunkra mi volt a legbántóbb, nem biztos, hogy a párunk is tudatában van. Van, hogy úgy bántjuk meg szeretteinket, hogy nem is vagyunk azzal tisztában. Érdemes ezeket még frissiben tisztázni, mint ahogy a félreértésből fakadó sérelmeket is.

Ha az okokat és a tényeket feltártuk, akkor arról is beszélgetni szükséges, hogy ezek a tettek, szavak milyen érzelmeket váltottak ki. Ahogy azt is fel kell tárni, hogy a konfliktus kirobbanásakor mit érzetünk.

Amint ezeket meg tudtuk beszélni, úgy a megoldást kell megtalálni. Olyat, ami mindkét félhez közelítő. Engedni, alkalmazkodni szükséges, mégsem szabad magunkat teljesen a másik irányítására bízni. A kapcsolat egy közös út. De nemcsak az út közös, hanem a döntéshozatalok is. Fontos azonban, hogy csak olyan ígérjünk meg társunknak, ami reális, amelyet teljesíteni tudunk, és ugyanez elvárható a másik féltől is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)