Teljesen reális és normális vágyunk, hogy boldog családról álmodozunk, de a párkapcsolatok annyifélék lehetnek. Akikkel életünk során találkozunk úgy, mint testi és/vagy lelki kapcsolat, mindenkivel máshogy élhetjük meg azt. Kiegyensúlyozottságra, boldogságra vágyunk, de van, hogy beleragadunk egy egyáltalán nem boldognak nevezhető függőjátszmában. Ha pedig nem tudunk megállapodni senki mellett, de mindig keressek az új embert magunk mellé, az is azt jelenti, hogy nem találtunk rá az igazira, azonban rettegünk attól, hogy egyedül maradunk.

Mondják, hogy a választott egyedüllét – mondjuk, egy hosszabb kapcsolat lezárása után még nem vagyunk felkészülve egy újra – nagyon jót tehet az önértékelésünknek, a saját érzéseink újra felfedezésében. Az egyedüllét nem feltétlenül jelenti a magányt, ám mégis vannak köztünk olyanok, akik benne maradnak egy olyan kapcsolatban, amely szinte már semmilyen szinten nem elégíti ki az igényeiket. Ha ez így van, szenvednek a kapcsolatban, és az a másik fél számára is rossz. Mégis maradnak egymás mellett, ilyen érvek miatt: már ismerem, most kezdjem előröl valaki mással? Előbb vagy utóbb vele is ugyanez lenne. Azaz megmagyarázzák maguknak, hogy ide minden pár eljut. Ezt nevezik kapcsolatfüggőségnek.

A kapcsolatfüggők inkább eltűrik és beletörődnek abba, hogy nekik ennyi jár, de így legalább van mellettük valaki. Mert aki a kapcsolatok függője, az retteg attól, hogy valaha is egyedül marad, ezért nagyon sokszor tűr, alárendelt szerepbe helyezi magát tudatosan és tudattalanul is azért, hogy megmaradjon mellette a társa.

Akár a gyermekkori sérelmekig, traumákig visszavezethető az, ha valaki retteg az egyedülléttől. Az, hogy alárendeli magát valakinek, még egyáltalán nem garancia arra, hogy épp a másik fél nem fogja azt mondani, hogy itt a vége.

A kapcsolattól való függőség oka lehet az is, ha túl éretlen valaki a komoly kapcsolathoz. Nem azért ragaszkodik partneréhez, mert annyira minden stimmel vele. Egyszerűen sosem volt még egyedül, és biztonságban érzi magát akkor, ha van mellette valaki. Még akkor is, hogy érzi, hogy számos ponton nem egyeznek nézetei.

A kapcsolatfüggő viszonyban élő személyek tehát félnek az egyedülléttől, amelyről azonban tudjuk, hogy nem egyenlő a magánnyal. Ők mégis így érzékelik. Kapcsolatfüggőként egyedül elveszettnek érzik magunkat, az önbizalmuk olyan kicsi, hogy nem is érzi magát ahhoz elég erősnek, hogy egyedül létezzen.

Aki ilyen viszonyban él, az engedi párjának, hogy minden döntést ő hozzon meg, így akarva adja át az irányítást. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek önálló gondolatai, azonban azt a kapcsolat megtartása érdekében inkább magában tartja, nehogy abból veszekedés és esetleg szakítás legyen.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!