Ha valami beleszól, belerondít a kapcsolatba, elmúlnak a mély érzések, akkor óhatatlan, hogy egyre tragikusabbnak lássuk az életet, eleve a párkapcsolatot. Ami egykor működött, abban benne vagyunk most is, de minőségében változott meg. És ha ez a változás negatív, akkor felmerül az emberben a szakítás gondolata. Ha elindul elméleti síkon, azt könnyen a gyakorlatban is megvalósítja az, aki belefáradt kapcsolatába. De nem mindenki. Sokan ugyanis félnek. Félnek attól, amit éreznek, és még inkább félnek egy nagyot lépni az életükben, még akkor is, ha egy szakítás után talán a jobb élet reménye kecsegtet. Ám ez a jövő hiába tetszetős, addig saját magunkkal kell nagy harcokat megvívni és ez a csata csakis ránk vár. Mitől is félünk?

Félelem a fájdalomtól

Az is előre vetíthető, hogy a szakítás fájdalmas lesz, bárki is kezdeményez. Magától a fájdalomtól tartunk elsősorban. Ez az, amivel csak nagyon nehezen tudunk szembe nézni és beleállni. A szakítással fájdalmat okozunk magunknak és a másik félnek is, és ha nem az a szándékunk, hogy a másikat minden áron tönkre tegyük, akkor azt sem szeretnénk, hogy túlságosan megviseljen minket. Mégis azt érezhetjük magunkban, hogy az együttlét is annyira gyötrő, hogy ez az állapot nem sokáig viselhető el. A két gyötrő érzés között őrlődve dönthetünk amellett, hogy maradunk benne a már nem jól működő kapcsolatban, mert az biztos és valamilyen szintű biztonságot is nyújt. Vagy pedig meghozunk egy nehéz és fájdalmas döntést a szakítás mellett.

…a magánytól

Egy nagyon rossz, kizsigerelő kapcsolatból kikerülni szinte felüdülés lehet és az egyedüllét lehet vágyott állapot. Azonban nagyon sokan ettől rettegnek. Olyan szinten félelmetes lehet a magány, hogy hagyják magukat belesüppedni a biztonságos rosszba, mintsem a magány gyötrelmét kelljen megtapasztalni. A magánytól való félelem marasztalhat benne már rég nem jól működő kapcsolatba, amely annak veszélyét hordozza, hogy boldogtalanság uralkodik el rajtunk csak azért, mert meg sem próbálunk az életminőségünkön javítani.

Uralkodó kötődés

Ragaszkodunk dolgainkhoz, és természetes, hogy ugyanígy vagyunk a párunkkal is. Azonban ez a ragaszkodás akkor is jelen lehet, ha az már senkire nézve sem egészséges. Hiába igyekszünk valakihez kötődni minden áron, ha már a leválás, az elválás ideje következett el.

Most hogyan tovább?

Aki sok éve vagy akár évtizede él egy kapcsolatban, el sem tudja képzelni az életet egyedül. Ugyanakkor lehet, hogy rádöbbent arra, hogy önmagát már rég feláldozta a párja, a családja oltárán. És még ha érzi is, hogy ez így nem helyes, szeretne még álmokat megvalósítani, ebből a ketrecből kitörni nagyon nehéz (de nem lehetetlen).

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!