A szerelem, a világ egyik legvágyottabb érzése, ám sokszor váratlanul érkezik és nem akkor, amikor annyira várunk rá. Sokan tapasztalták már, hogy akár hosszú évekig hiába keresték az igaz szerelmet, azt nem találták. Feladva ezt a reményt megtanultak egyedül élni és elfogadták, hogy ez van, majd váratlanul, varázsütésre ott terem a nagy Ő.

A szerelem paradoxonja

Amikor nem keressük aktívan a szerelmet, a lelkünk nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb. Feladtuk a keresését, mert rádöbbentünk, hogy nem megy. Erőltetve bizonyára nem. Talán már azt is kezdjük elfogadni, hogy az élet most ezt dobta nekünk és el sem gondolkodunk azon, hogy a görcsös keresés az, ami a párkeresést megnehezíti. Ebben a lenyugodott és elfogadó állapotban viszont máshogy látnak minket az emberek és vonzóbbnak tűnünk. Amikor nem a párkeresés tölti ki a gondolatainkat, jobban figyelünk magunkra, hobbijainkra, munkánkra, és ezek az életörömök másokat is magukkal ragadnak.

Kényszer és elvárások terhe

A folyamatos párkeresés és semmitmondó, sehová nem tartó találkozgatások nemcsak időt és energiát vesznek el az embertől, de gyakran rengeteg elvárással és kényszerrel jár. Mindezek pedig feszültséget generálnak, ami viselkedésünkben is megmutatkozhat, ami viszont nem az előnyünkre játszik.

Önbizalom és a természetesség

Aki elfogadta, hogy jelen állapotában egyedülálló és így is jól érzi magát, nem pedig állandóan a szerelmet hajtja, azok viselkedése is természetesebb és magabiztosabb, amelyek ismét csak rendkívül vonzók. A magabiztosság és a természetesség kéz a kézben járnak és az süt rólunk, ha elégedettek vagyunk magunkkal és az életünkkel. Ez lehet a mágnes.

Minden okkal történik

Aki hisz abban, hogy az utunk és a találkozások meghatározottak, azok könnyebben elengedik a görcsös keresést és nyitottak a világra, befogadók. Az univerzum pedig teszi a dolgát és látszólag véletlenszerűen találkozunk valakivel, aki az egész életünket meghatározza.  A minden okkal történik elméletben az a szép, hogy nem tudjuk pontosan, hogy mikor következik be. De ha nyitottan állunk a világ elé, és rábízzuk magunkat, vagyis nincsenek elvárásaink, akkor egyszer csak, váratlanul betoppan az életünkbe.

A szerelem paradoxona tehát ezért működik és ezért szokták azt tanácsolni, hogy a görcsös keresgetés helyett tanuljuk meg egyedül élni az életünket. Találjuk meg abban is a szépséget és boldogságot. Ha megtaláljuk önmagunkat, akkor váratlanul a szerelem is bekopogtat majd.