A szinglik másik csoportja nemcsak nem tesz így, de nem is érez így. Ugyanis, amíg a szingliséget bátran fitogtatók boldogok és élvezik a szabadságukat, önként vállalják azt, hogy társ nélkül élnek valameddig, addig a szinglik másik része nem ezt választotta, hanem így alakult az életük. Talán nincsenek belerokkanva saját életükbe, és még a magány sem mardossa őket. Azért nem, mert társra vágynak, és azért tesznek is valamit. Ők azok, akik szingliségük ellenére kimozdulnak otthonról, barátaikkal, családjukkal programokat keresnek. Élik mindennapi életüket, de ha lehetőségük adódik az ismerkedésre, akkor ki is tudják használni és élvezni az alkalmakat. Ők azok, akik még reménykednek abban, hogy így kerülnek majd igazi párjuk közelébe. Addig azonban próbálkoznak, élnek, mernek. Még az ilyen hozzáállás mellett is adódhatnak nehezebb időszakok a szinglik életében. Ilyenkor érzik azt, hogy ez nem az általuk vágyott állapot, és kellene végre egy társ.

A választott szingli állapot az, amikor az egyedüllétet élvezi az ember A szingliség nem választott állapotának súlyos változata az, amikor a szingliség a mindennapjaikba is beívódik. Hiába érzi az egyedülálló, hogy ez így nem jó, annyira a mindennapja részévé válik az egyedüllét (ami már inkább magány), hogy szenvedés az élete.

Társra azonban mindannyian vágyunk, még a szinglik is. Aki az egyedülálló létformát választotta magának ideiglenesen, az könnyebben tud váltani és hamar megtalálhatja párját. Van azonban már az a régebb óta tartó egyedüllét, amely során az ember megszokja, hogy senkihez nem kell alkalmazkodni. Sőt mi több, ezt már elkényelmesedésnek nevezik. Ha nincs is belebetegedve a szingli állapotába, az otthona lehet az a hely, ahol rajta kívül akár hónapokon keresztül senki más sem fordul meg. Otthonában pedig elhagyhatja magát. Egész nap pizsamában maradhat, vagy megfelelő öltözetet jelent számára a már rég kidobásra megérett ruhadarab is. Egyszóval ha túlságosan belesüpped valaki a tartós egyedüllétbe, akkor az is meglehet, hogy se magára, se a környezetére nem úgy ad, mint azelőtt.  

A tartós egyedüllétben nemcsak az elkényelmesedés veszélyével kell számolni, hanem azzal is, hogy ez az egyéb kapcsolatok minőségét is gyengíti. Amikor már valaki annyira hozzászokott az egyedülléthez, hogy igénye sincs mások társaságára, akkor csak megerősíti a szingliségének alapjait. Nincs vágy arra, hogy kimozduljon, és nincs vágy arra sem, hogy másokkal megossza gondolatait, érzelmeit. Természetesen ez így nem igaz, lenne arra kereslet, csakhogy nehéz ebből a magányból kitörni. Nincs, aki kirángassa, aki motiválja.

Annyira természetessé válhat az egyedüllét, hogy az otthon is azzá a hellyé válhat, ahová nem szívesen enged be senkit. Mert az a lakás csak az övé, úgy rendezte be, ahogy szerette volna. Azért sem szívesen enged be magához senkit, hogy ne tehessenek semmit tönkre a már szinte szentéllyé tökéletesedett lakásban.

Van az a pont a szingliségben, amikor már a normális határokon túl billen. A szingliség tudatos módja ideiglenes, mint ahogy abban is reménykedünk, hogy a nem választott, az élet alakította állapot is ideiglenes. Ha bezárunk, ha belesüppedünk a szingliségbe, nehéz onnan kilábalni. Figyelnünk kell magunkra és a lelkünkre, mert egy jó társsal minden könnyebb.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!