Úgy tűnt, már senkinek sincs rá szüksége. Mindenki egyre inkább legádázabb ellenségéhez, a felkiáltójelhez csatlakozott. Mindenki kiabált: "Előre! Áll meg! Mozogj már! Szedd a lábad!"
A felkiáltójel az erőszakos emberek jele és most ők uralják a világot.
Az országutakon és a városi utcákon, ahol a kérdőjel egykor úgy járt-kelt, mint egy király, most senki sem kérdezi meg a másiktól: "Hogy vagy?", csak odavetnek egy "Szevasz"-t. Már nem fordul elő, hogy megáll egy autó, leeresztik az ablakot és megkérdezik: "Bocsánat, jó irányba megyek Róma felé?" Manapság mindenki GPS-t használ, ami határozottan osztogatja az utasításokat: "Az első leágazásnál jobbra!"
Belefáradva a céltalan kóborlásba, a kérdőjel egy családnál húzta meg magát. A gyerekek mindig is szerették a kérdőjeleket.
De ebben a családban volt egy apa meg egy kamasz fiú, akik egész nap felkiáltójelektől hemzsegő szócsatákat vívtak egymással.
- Sose hallgattál meg!
- Nem érdekel, mit gondolsz! Itt én parancsolok!
- Elegem van ebből! Elmegyek innen örökre!
A végére az apa csak legyintett egyet, kimerülten és csalódottan, a fiú pedig megalázva és elnyomva érezte magát, ami még agresszívabbá tette. És mindketten szenvedtek, mert nincs kínzóbb fájdalom annál, mint fizikailag közel, de lelkileg távol lenni valakitől.
A kérdőjel lesben állt a lámpaernyőn és az első adandó alkalommal akcióba lépett.
Az apa összeráncolt homlokkal és ökölbe szorított kezekkel készül a visszavágásra, de a saját maga legnagyobb meglepetésére ez szaladt ki a száján:
- Mit gondolsz erről?
Először a fiú is csak hallgatott meglepetésében.
- Tényleg tudni akarod, papa?
Az apa bólintott. És végre beszélgettek egymással.
A végén majdnem egyszerre tették fel a kérdést:
- Szeretsz még engem?
A kérdőjel örömében cigánykereket vetett a lámpaernyőn.

(Forrás:Bruno Ferrero /Fotó:wall.alphacoders.com)