Jump to content

Ne csak érezz, nevess is!

2018. 05. 20. 19:00

A nevetés nem lehet gyógyszer mindenre, ám az tényleg elindíthat az emberben olyan pozitív változást, amely az egészségünkben is tükröződhet. A nevetés fontossága egyértelmű, olyannyira, hogy még világnapot is kineveztek a nevetésnek.

Május első vasárnapja nemcsak az anyák ünnepe, hanem a nevetésé is. A nevetés világnapját már 1998 óta ünnepelhetjük, de adott a lehetőség, hogy naponta megtegyük. Sőt kacagóklub is létezik szerte a világban.
Nevethetünk vicces történeteken, tréfákon, de egy poénos helyzet ugyanúgy megnevettethet, mint a saját vagy más vicces helyzete, cselekedete, és kínunkban is tudunk nevetni. Egy-egy helyzetben még akkor is nevethetünk, ha az kínos, vagy dühítő. Rajtunk áll, hogyan reagálunk. Nem nevethetünk mindig, ez tény, de világunk csak erősíti bennünk, hogy elfelejtünk nevetni. Gyermekként akár több százszor is felkacagunk naponta, azután a sok feladat, környezetei és társadalmi hatás kiöli belőlünk, hogy sűrűn nevessünk.

A gondtalan gyermekkort ki kell élvezni. Szülőként hányszor hangoztatjuk gyermekeink számára, hogy nevessenek, élvezzék a boldog gyermekkori, mert ahogy cseperednek, úgy lesz egyre több feladatuk és úgy nyomja egyre több teher a vállukat. A sokféle szerepkör betöltése, annak való megfelelés nyomást gyakorol mindenkire, a stressz egyre inkább része lesz az életüknek, és ezzel egy időben kevesebb időt fordítanak majd a jókedvre, nevetésre.
Az ember annyira kiölheti életéből a nevetést, hogy bár képességként jelen lehet, mégis egyre kevesebbet nevetünk. Egy idő után belefásulunk mindennapjainkba, észre sem vesszük magunk körül a jót, a vicceset. 

Nevetésterápia
Tudtad, hogy létezik már olyan kezelési mód, amely során semmilyen gyógyszert nem alkalmaznak, csupán megtanítanak újból nevetni? Csakhogy nevetni akkor szoktunk, ha okunk van rá. Nehéz azt elképzelni, hogy úgy és akkor nevessünk, amikor azt semmi nem váltja ki. A nevetésterápia csoportos foglalkozás, hiszen egyedül nevetni úgy, hogy okunk sincs rá talán még arra is okot adna, hogy hülyének érezzük magunkat. Márpedig éppen az a feladatunk, hogy a nevetést visszahozzuk az életünkbe. Bármennyire furán hangzik, vannak már csoportos terápiák, amikor több ember egymás kedvére nevet. Az ok nélküli nevetés eleinte elképzelhetetlennek tűnik, de jól tudjuk, hogy a nevetés legalább olyan ragadós közösségen belül, mint az ásítás. Egyáltalán nem kényszerről van szó, hanem arról, hogy a spontán nevetést valami kiváltsa. 

A nevetés gyógyír
Gyógyír, mert erősíti az immunrendszert és persze sokkal jobban érzi magát az, aki képes megtalálni azt, amin nevetni lehet, mint aki még a nyilvánvalóan vicces dolgokat is faarccal képes végignézni. A nevetés tehát jó közérzetet is ad, elűzi testünkből a feszültséget. Valószínűleg már mindenki érezte azt a kellemes érzést egy kiadós, szívből jövő nevetés után, hogy szinte könnyebb minden. A kiadós sírás után is érezhetünk így, de mégis jobb nevetni, mint a könnyeinket hullatni. Ám nevethetünk annyira, hogy még a könnyünk is kicsordul, valamint fájlalhatjuk az oldalunkat és az arcizmainkat.
A nevetés kihat emberi kapcsolatainkra. Egy mosolygós üdvözlés sokkal megnyerőbb még az idegenek számára is, ha ezt látják arcunkon. A zord, fancsali arckifejezés elűzi környezetünkből az embereket. A nevetés tehát kommunikációs eszközünk is, amelynek többféle fokozata van.
A nevetés segít pozitívabbnak látni az életet, a világot, akár még a saját hibáinkon is nevethetünk, ami talán más színben tüntetheti fel a rossz történést.

Nevess hát, hogy a világ is visszamosolyoghasson rád!

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu, pirosorr.hu | képek: theodysseyonline.com, smosh.com, sensitivesleepers.com)