Nem vagyok a helyemen. Hányszor hallottad már ezt a mondatot a környezetedben? És a saját szádból? Van az úgy, hogy megrekedünk az életünkben.

Van az úgy, amikor változás szele csap meg. Azt is érzékelhette már mindenki, hogy az élet hullámvasútján ülve, hol magaslatokat járunk be, de talán már legbelül attól tartunk, hogy innen csak lefelé van. És amikor tényleg zuhanórepülést élünk meg az életünkben - konkretizálva: szegény embert még az ág is húzza -, akkor pedig abban bízunk, hogy onnan már nincs lejjebb, csak jobb jöhet. Van, akinek életében ciklikusságot alkotnak ezek a szakaszok, mások csak egyszer élik meg a maguk mélypontját. A változás mindenben jelen van, és kell is, de félünk tőle. Éppen ezért maradhatunk a komfortzónánkon belül, amely azonban annak esélyét tartogatja, hogy meg sem adjuk az esély arra, hogy álmainkat megvalósítsuk, kalandozzunk. Ha az életünkkel elégedettek vagyunk, nem kockáztatunk. Ez még rendben is van, de sokan csak bemagyarázzák maguknak az elégedettséget. Inkább megalkudnak azzal, ami van - és nem jó -, minthogy a bizonytalanba lépjenek.

Amikor valaki azt mondja (akár te is lehetsz), hogy nincs a helyén, akkor annak az útján jár, hogy saját mocsarából megkíséreljen kilépni. Ehhez azonban jó nagy adag bátorság, elszántság is szükséges.

Amikor nem merünk kimozdulni a saját komfortzónánkból, az csak pillanatnyi megnyugvást eredményez. Az ismeretlentől való félelem annyira eltántoríthat bármilyen cselekvéstől, hogy szinte beleragaszt jelenlegi életünkbe. Ám a lelkünk nemhogy megkönnyebbül ettől, hanem elérhetnek az álmatlan éjszakák egymásutánisága, a belülről való mardosás.

Érzi az ember, hogy mibe van. Az intuíciók működnek, de a modern világ eszközei és hatásai elnyomják bennünk ezt. Aztán az is lehet, hogy már nem úgy érzékeljük a megérzéseinket, mint kellene. Semmi sem olyan tiszta, hogy egyértelmű legyen merre kellene mennünk.

Ha tudatosabban megpróbálunk magunkra figyelni egy olyan kényelmetlen helyzetben, amikor az az érzés uralkodik el bennünk, hogy nem vagyunk jó helyen, akkor céltalannak érezhetjük magunkat, és mintha időről-időre ugyanabban a helyzetben találnánk magunkat. Gondolataink ekörül kattognak akkor is, ha megpróbáljuk elnyomni magunkban, de a tudatalattink dolgozik, így nem csoda, ha furcsa álmok és álmatlanság gyötör. Talán az is feltűnik, hogy nem a hellyel van a gond, a körülöttünk lévő személyekkel. Negatív személyiségek vesznek körül? Ne csodálkozzunk azon, ha leszívják az energiánkat. Hosszú távon pedig ez végtelenül lefáraszthat, nemtörődömmé tehet.

A saját döntésünk, hogy kilépünk a mocsarunkból, mint ahogy az is, hogy benne maradunk és hagyjuk, hogy egyre mélyebbre süllyedjünk abba. Mit választasz?

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!