Jump to content

A piros ereje

2019. 07. 09. 19:00

Vadítónak, kihívónak, magukat mutogatónak véljük azokat a nőket, akik nemcsak kihívó ruhát vesznek magukra, de mindezt még színben is tovább fokozzák, azaz pirosba öltöznek.

Ha egy férfit szeretne a nő elcsábítani, ráadásul egy olyan rendezvényen, ahol alkalmi öltözet az elvárt, akkor az egyszínű fekete, vagy a dögös vörös mellett döntünk leginkább. Az biztos, hogy a figyelmet felkeltő öltözet a vörös, piros ruha, pláne, ha az előnyös domborulatokat is megmutatja, de nem túl kihívó módon.

A piros azonban akár még álláskereséskor sem rossz választás. Gondolhatnánk úgy, hogy a piros túl kihívó, túl vad, de ha megjelenésünkkel, valamint személységünkkel is el szeretnénk kápráztatni leendő főnökünket, akkor a piros megadhatja ezt.

Ahogyan sokáig azt hitték, hogy a bikaviadalon lengetett piros posztó izgatta fel a bikát, úgy vonhatja magára a figyelmet az, aki piros ruhát húz magára. Habár azóta kiderült, hogy a bikát a posztó mozgása inkább felhergeli, mint a szín, a nézőközönség számára a piros anyag lengetése látványos, figyelmet felkeltő. A piros ruha is hasonlóan működik. Nem véletlenül festenek figyelmeztető tárgyakat pirosra. Gondoljunk csak a bójákra, a stoptáblára, a vasúti átkelő villogójára (ha jön a vonat), vagy a közlekedési lámpa piros jelzésére. A piros ugyanis figyelmeztet valamire, erős, látványos szín. Az ember pedig figyel a pirosra, mert a vér is az, mint ahogy a természet is így igyekszik felhívni a figyelmünket, legyen az épp figyelmet magára irányító vagy veszélyt sejtető jelzés.

Amikor fontos az a célunk, hogy magunkra irányítsuk valaki vagy valaki figyelmét, arra a piros kiváló. Azonban a piros viselete arról is árulkodik, hogy magabiztos, dinamikus személyiség viselheti. Piros színű ruhába burkolva a testünket ugyanis nem sok esély van arra, hogy eltűnjünk a tömegben. A piros szín viseléséhez magabiztosság is szükséges.

A piros viselésével azonban azt is érzékeltetni lehet, hogy semmi nem állhatja az utunkat. Ez jelenthet akár jót is, de bekategorizálhatnak önfejűnek, vadnak, tüzesnek is. A piros sokak szemléletében egyenlő a tilossal is. Ha nő visel piros ruhát az kihívó lehet, a pirosat viselő férfi pedig agresszívnek tűnhet anélkül, hogy ismernék személyiségét, viselkedését.

A piros színnek jelentése van, méghozzá a vérrel, az élettel, a halállal, a tűzzel azonosítjuk. Mikor melyiket érezzük benne, de a pirosat felruházzuk a bátor, erős akár erőszakos, szenvedélyes jelentéstartalommal is. Ám a piros gyógyíthat is, hiszen tele van élettel, energiával. Piros ruhába bújva egy nő is energikusabbnak tűnik.

Ha erősnek, bátornak, szexinek akarsz tűnni, bátran viselj piros ruhát, de tudd, hogy elbújni így nehéz lesz. Kell ahhoz bátorság, hogy viselni merd. Ha pirosba bújsz, leküzdheted akár önmagad félelmeit is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)