Jump to content

Tőled függ, hogy mit adsz ki magadról

2019. 07. 17. 19:00

Az új, a változás sokak számára félelmetes, mégis van olyan élethelyzet, amikor a sors nem teszi fel a kérdést, hogy akarod-e vagy sem, egyszerűen csak megtörténik. Olykor semmi előjel nélkül, máskor kiszámíthatóbban érkezik a változás.

Amikor pedig változik az életünk, akkor eldönthetjük, hogy hátat fordítunk ennek az újdonságnak, vagy befogadjuk azt. A változás bármiben és bármikor bekövetkezhet. Változás az is, ha új emberekkel ismerkedünk meg. Találkozhatunk első látásra is nagyon szimpatikus, de ellenszenves személyekkel, így igazából csakis tőlünk függ az, hogy ezeket az embereket mennyire avatjuk be a saját életünkbe.

Éreztétek már magatokat olyan meglepetten, hogy egy először látott emberrel mennyire nyíltan, őszintén és kitárulkozva tudtál beszélni? Soha azelőtt nem ismertétek egymást, mégis, olyan információkat is megosztottál, amelyet csak azokkal tettél meg ezelőtt, akik hozzád nagyon közel állnak.

Mindenkivel nem oszthatunk meg minden információt, és nem is kell. Tőled függ az, hogy mit tartasz fontosnak, amit meg kell osztanod az új személyekkel. Minden új ismeretség ajándék az élettől. Az ezotériával foglalkozó cikkek arról szólnak, hogy mindennek oka van, és nem véletlen, hogy bizonyos emberek az utunkba kerülnek.

Az életünk folytonos változásához az is hozzátartozik, hogy új személyekkel találkozunk. Éppen emiatt nem mindegy, hogy mihez kezdünk az új kapcsolattal. Felhánytorgatjuk a régi sérelmeinket? Rálapátoljuk egy idegenre a gyermekkori traumánkat, amelyek miatt ráfogjuk, hogy ettől olyan a felnőtt életünk, amilyen? Ráöntöd egy idegenre, hogy épp milyen szerelmi trauma ért?

Csinálhatod úgy is, hogy csakis pozitív történéseket osztasz meg másokkal. Ha nem tudsz jót mondani, hidd el, hogy még a csend is sokkal jobb. Legyél kedves az emberekkel. Hidd el, hogy megtérül. Lehetséges, hogy nem az a személy fogja neked visszaadni a mosolyt, a barátságot, akinek te adtad, és ha mégis? Az olyan jó érzés. A mosoly pontosan ilyen ajándék. Nemcsak adni ingyenes, hanem kapni is. Ha te adod, valakitől biztosan vissza fogod kapni.

Ha negatív gondolatokkal árasztunk el mindenkit, aki a környékünkre téved, ne csodálkozzunk azon, ha senki nem szeret mellettünk megmaradni. Mesélhetünk az életünkről, de teljesen felesleges belemenni akkor, ha az egy véget nem érő sztoriba nyilvánul meg. Tapasztalásainkról már sokkal inkább nyilatkozhatunk, hiszen abból talán mások is tanulhatnak, és így nem halálra untatjuk őket, hanem még adunk is nekik.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)