A fejlett világ sem jelenti azt, hogy mindenki beáll a sorba és a társadalmilag elfogadott normákhoz tartja magát. Még ha több területen is sikerül ezt megvalósítani, lehetnek jelek arra nézve, hogy egy-egy személy másképp látja a világot.

Abban a korban, amikor a házi kedvenceinkre inkább családtagként tekintünk, akként viselkedünk velük és gondozzuk őket, nehéz elképzelni, hogy bántani fogjuk őket. Emiatt is döbbenünk meg olyan hírek láttán vagy hallatán, amikor különös kegyetlenségű állatkínzásról számolnak be. Márpedig ilyen hírek mindig feltűnnek az országban, nagy port kavarva, és van, hogy a szörnyű tettek elkövetői nem felnőttek, hanem gyerekek.

Az állatokat szerető, jóérzésű emberek nem szeretik látni más fájdalmát, legyen szó más emberről vagy állatról. Emiatt sokkal megrázóbb egy állatkínzó, egy kegyetlen gyilkos, halálos kimenetelű baleset tényével szembesülni. Az érzékeny lelket megrázza egy-egy ilyen hír. Márpedig egyre gyakrabban hallani olyan eseteket, amikor különös kegyetlenséggel bántalmaznak, ölnek meg állatokat.

A nem kívánt szaporulattól, a már hasztalannak, öregnek titulált házi kedvencektől van, aki az állat elpusztításával kíván megszabadulni. A másik kegyetlen megoldás, ha az utcára teszik ki a nem kívánt kutyákat, macskákat. Van, hogy ez a megoldás is a halálra ítélést jelenti, de ebben az esetben még esély van arra, hogy járókelők rátaláljanak a kidobott jószágra.

Csakhogy vannak, akik egyáltalán nem akarják, hogy az állat túlélje. Örömmel vetik bele magukat az állatkínzásba. De miért? Miért okoz örömet valakinek a kínzás?

Az életünk normákhoz való alkalmazkodásból, szabályok betartásából áll. A társadalmi elvárások betartása által elfogadott tagjává válhatunk, kiszámíthatóvá válik életünk, és számos ösztönt elnyomunk ezáltal. E közé tartozik a gyilkos ösztön, ami valamikor életünk részét képezte. Akkor, amikor még halászni, vadászni kellett a napi betevőért, meg kellett vívni a harcot az emberre is veszélyt jelentő vadakkal. A normák betartásával elkerüljük mindazt, ami tilos és ezt már gyermekkorunkban megtanítja nekünk a család, az iskola, a környezet.

Az állatkínzásban örömöt lelő személyek esetében arról van szó, hogy az egyén személyiségfejlődése elakad, egyáltalán nem érzi rossznak a kínzást, vagyis nem tud különbséget tenni szeretet és kínzás között sem. Az állatkínzók számára az állatok bántalmazása teljesen természetes, és ha kérdőre vonják tette miatt, akkor a kérdést sem érti. Az állatokat bántalmazókban ott tombol az uralkodás, a hatalomvágy ösztöne, amelyet igyekeznek kielégíteni. Az állatok kínzása mellett ugyanezt megtehetik más emberekkel is, és nem is tudnak uralkodni indulataikon, mert nem éreznek sajnálatot, empátiát. Minél primitívebb egy állatokat bántalmazó személy, annál nagyobb arra az esély, hogy emberekkel is hasonlóan fog viselkedni.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!