Jump to content

Anya csak egy van, pótolhatatlan

2020. 02. 27. 19:00

Még ha a halál az élet természetes része és velejárója is, attól tartunk, félünk, tabuként kezeljük, és nem szeretünk tudomást venni róla.

Van az az időszak az életünkben, amikor a halál csak akkor jut eszünkbe, amikor a szűkebb vagy tágabb környezetünkből távozik egy lélek. Minél erősebb a kapcsolat személyekkel, annál jobban féltjük, és tartunk attól, hogy baj érheti, vagy akár a halál gondolata is felmerülhet bennünk. Akárhogyan is hessegetjük, van, hogy a legrettegettebb álmunk valósul meg.

Az ember akkor nő fel igazán, amikor a szülei távoznak az élők sorából. A szülő személye meghatározó a gyerekek életében, így elvesztésük óriási fájdalmat és űrt hagyhat maga után. Az anya elvesztése pedig különösen nagy veszteség lehet. Egészen addig nem biztos, hogy tudatában vagyunk annak, hogy mennyire fontos személyiségük, jelenlétük, szelíd mosolyuk, segítő kezeik, amíg megszűnnek körülöttünk lenni. Sokak rémálma valósul meg édesanyjuk elvesztésével. Ahogy mondani szokták, az élet nem áll meg, menni kell tovább, de az édesanyánk halála megtanít valamire.

Ami nem öl meg, az megerősít. Anyukánk elvesztésével nem érzünk mást, csak hatalmas fájdalmat, pótolhatatlan űrt. Való igaz, hogy idővel, évekkel csitul a fájdalom, de hullámokban olyan intenzíven ránk törhet az anyahiány, hogy alig tudunk magunkon uralkodni. Akkor is, ha már saját gyermekeinket neveljük, érett személyiségként kell megtapasztalni a veszteséget. Máskor meg dühösek vagyunk a világra anélkül, hogy bármi indokolná ezt az indulatot. Egy idő után már könny sem tud hullani a szemeinkből, mintha kiapadt volna a forrása, de helyette megjelenhet a bizonytalanság, a félelem. Mi lesz velünk az anyukánk nélkül? Ez a kérdés még akkor is megfogalmazódik bennünk, ha már régóta külön életet kezdtünk és saját gyermekeinket neveljük.

Az anya személye az, akit senki sem tud pótolni. Sokféleképp ragaszkodhatunk és kötődhetünk szüleinkhez. Van, akihez az édesapa személye áll sokkal közelebb, de az anya elvesztésével mégis az egész életünk átértékelődhet. Tőle kérhettünk tanácsot szerelmi ügyekben, a háztartás vezetésében, gyermeknevelésben, és egyik pillanatról a másikra ez megszűnik létezni.

Az anya elvesztésével a fizikailag hozzá köthető ölelések, kedves mosolyát már nem tapasztalhatjuk csak úgy, ha gondolatainkban felidézzük azt. Fizikai jelenléte már nem tapasztalható ugyan, de akár több évtizeddel az elvesztése után is fel tudjuk idézni arcát, hangját, illatát, szavaiból családon belül használt frázisokkal éltethetjük tovább szellemét.

Az édesanyánk halála után nemcsak felnő az ember, de mintha egy új életet kezdene meg. Már nem hívhatjuk fel, nem látogathatjuk meg, nem kérhetünk tanácsot tőle, csak beleképzelhetjük magunkat, hogy ő most mit tenne, mit mondana?

Fizikailag ugyan nem, de mégis mindig velünk marad, és amikor szükségünk lenne a segítségére, elég csak felidézni személyiségét, szavait és talán azonnal tudjuk, hogy ő mit is mondana.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)