A lelki teher meggyötörhet, amely akár fizikailag is megnyilvánulhat. Semmi hasznunk nincs abban, ha sajnáljuk magunkat és nyalogatjuk a sebeinket. A legnagyobb nehézségből is fel lehet állni, és keresni azt az utat, amely boldogságot és örömet ad. Csak akkor jöhet ez létre, ha tudunk változtatni. A változás irányát is mi magunk befolyásolhatjuk, ugyanis dönthetünk úgy, hogy az adódott helyzetből megpróbáljuk a legjobbat kihozni vagy pedig utáljuk a világot, azt, ami velünk történt, és csak jobban belesüppedünk abba, amiben vagyunk.

Van, hogy tudjuk, nem jó felé haladunk, de mintha ingoványos területre tértünk volna, nem enged a mocsár, csak egyre inkább beszippant. Ennek egyik jele lehet az, hogy folyton dühösek vagyunk. Haragszunk a környezetünkre, a kialakult helyzetre. Ha mélyen magunkba tudunk látni, akkor abban is biztosak lehetünk, hogy saját magunkkal van a legnagyobb gondunk. Igazából magunkra, cselekvőképtelenségünkre haragszunk.

Amikor rossz passzban vagyunk, akkor tudjuk, hogy előbb vagy utóbb megoldódik körülöttünk minden, de amikor elkap az az érzés, hogy semmi sem jó. Még ha hazamegyünk, akkor is azt érezzük az otthonunkban, hogy ki sem mennénk az emberek közé. Pizsamában élnénk a napjainkat, nem beszélnénk senkivel, nem csinálnánk semmit. Egyenes út az elmagányosodáshoz. Senkit nem szeretnénk látni, de azt sem szeretnénk, hogy így lássanak mások, így teljesen elvonulunk a világ elől. Csak a munkába járás az, amiért kénytelenek vagyunk kimozdulni, de sajnos az sem dob fel. Sőt kimondottan lehangol a munkafolyamat, amelyet nap, mint nap végzünk. A munkahelyi környezetben is most találhatunk olyat, ami elkezd idegesítővé válni. Alig várjuk, hogy végre hazaérjünk, és ne csináljunk semmit. A semmi szó szerint azt jelenti, hogy magunkkal sem törődünk, de az otthonunkkal sem. Ha pedig ez huzamosabb ideig történik így, akkor egy leharcolt, igénytelenné váló személyt fog látni a külvilág is.

Amikor rossz irányt vesz az életünk, akkor elhagyjuk magunkat, és sok esetben ez minden téren jelen van. A semmit sem csinálás arra enged okot, hogy a múltba visszatekintsünk és talán magával is ragad. Felértékelődik a múltban jelenlévő személyek szerepe, értékei, bánatai, abban fürdőzhetünk, és egyre messzebb kerülhetünk a valóságtól. Mivel szeretünk otthon maradni, ki sem mozdulni, így amikor kénytelenek vagyunk közösségben lenni, még a kommunikáció is nehezebben működik.

Lehet, hogy egy más világban keresünk vigaszt és feltöltődést, és ha ezt a világot az internet és az okoseszköz szolgáltatja, akkor csak egyre távolabb kerülünk önmagunktól, a való élettől.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!