Jump to content

Emberi Könyvtár, élő regények

2021. 06. 24. 19:00

A könyvtár az a fajta információs központ, ahol hagyományos és digitalizált könyvek mellett vizuális és audiovizuális dokumentumok is megtalálhatók. Emellett pedig kulturális intézmény. Dániában egy kicsit módosítottak a hagyományokon.

A könyvtárat mindenki úgy tudja maga elé idézni, ahogyan azt a valóságban is megtapasztalta. A csendes kulturálódás és tanulás helyszíne, ahol nagyon sok és sokféle könyv vesz körül. Ez a világ minden táján teljesen általános és természetes, azonban Dániában újragondolták mindezt. Egyészen rendhagyó könyvtárat indítottak útjára, és mára már Dánián túl más ország is alkalmazza ezt a fajta intézményt.

Mindenki számára megvan egy hagyományos könyvtár képe, azonban a dán ötlet szerint az Emberi Könyvtárban nem könyvek lapulnak a polcokon, hanem emberekkel lehet kapcsolatot teremteni.

Ha belegondolunk, minden egyes ember élete igazi rejtély, tele titkokkal, érdekességekkel, drámákkal, vidám történetekkel, amelyekben megjelenik a boldogság, a szomorúság, az irigység, a kapzsiságon túl minden, amit csak érezhetünk. Olyanok vagyunk, mintha regényeket tartogatnánk magunkban. A dán könyvtár annak enged teret, hogy ezeket az egyéni regényeket, élettörténeteket mások is megismerhessék. Az emberek, akik az Emberi Könyvtár élő „könyvek”, olyan önkéntesek, akik arra vállalkoztak, hogy a könyvtárba betérők számára megosszák saját gondolataikat, történeteiket, tapasztalataikat.

Az Emberi Könyvtár „könyveit” használni lehet egyénileg, de akár kisebb csoportban is. A fél órás olvasási idő alatt meghallgathatják a könyv tartalmát, begyűjthetnek információkat, élettapasztalatokat és akár kérdéseket is tehetnek fel. Ez az intézmény azért született és indult útjára, hogy az embereket képessé tegye az emberi különbségek könnyebb elfogadására, a toleranciára, az empátiára.

A hagyományos értelemben vett könyvtárban, vagy a könyvesboltban is sok esetben a borító miatt veszünk kezünkbe egy-egy könyvet, majd a rövid tartalmat keressük, amely egy újabb szűrű arra nézve, hogy érdemes-e elolvasnunk, vagy sem. A Dániából eredő új könyvtár arra bátorítja olvasóit, hogy ne a külső alapján ítéljünk. Menjünk annál mélyebbre is ahhoz, hogy megítélhessünk egy embert.

A vállalkozás nem titkolt célja, hogy az erőszakellenességre hívja fel a figyelmet. Mára már olyan sikeres ez a kezdeményezés, hogy 80-nál több országban nyitottak hasonló intézmények.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)