Jump to content

Törékeny, mint a porcelán – vigyázz a kapcsolatodra!

2022. 06. 04. 19:00

Az életünket mi szervezzük, rendezzük, irányítjuk, de jól tudjuk, hogy mennyi minden befolyásolja mindezt.

Kétségtelen, hogy sokra mehetünk azzal, ha a kezünkbe vesszük saját életünk irányítását. A kívülről érkező segítség mit sem ér, ha azt nem tudjuk érvényesíteni. Azaz a saját életünket csakis mi tudjuk élni. Az új azonban félelmetes, ezért is ragadnak bele az emberek valami rosszba, mert nem mernek váltani.

A szakítás után talpra állni és egy újba belekezdeni legalább olyan félelmetes. Nos, a „beleragadás” itt is ugyanúgy lehetséges. A tapasztalat óvatosságra inti az embert. Sőt az újbóli ismerkedés magában rejt némi izgalmat, de van, hogy az inkább ijesztő. Egy induló szerelem olyan érzékeny és törékeny. Már csak azért is, mert alig van információnk a másik személyről. Még éppen csak tapogatózunk.

Tapasztalattal a hátunk mögött igyekszünk nem véteni el azokat a hibákat, amelyeket korábban megtettünk. Talán túl görcsösen keressük a jót és az új annál veszélyesebbnek tűnik.

Gondoljunk csak bele abba, hogy több sikertelen ismerkedés vagy szakítás után már nemcsak óvatosabb az ember, de talán már nem is olyan elánnal veti bele magát az ismerkedésbe. Ha mégis rászánja magát, akkor viszont elővigyázatos és fenntartásokkal kezeli azt a személyt is, aki már első pillanattól fogva szimpatikus. Pontosan azért, mert tart attól, hogy ez a vonzalom talán csak az egyik oldalról létező.

Minden kapcsolatban benne rejlik a hibázás lehetősége, de egy induló ismerkedés esetén még inkább igaz ez. A kezdeti tapogatózós időszakban elég egy rossz elszólás, mozzanat és az illúziót agyon lehet csapni. Ugyanakkor hamar felkerülhet a szemre a rózsaszín szemüveg is, amely egészen mást mutat, mint a teljes valóság. A kettő között kellene létezni egy új kapcsolat indulásánál. Ami nagyon fontos, hogy lazán kezeljük az indulást. Arra érdemes gondolni, hogy na nem lesz a kapcsolatból semmi, akkor jobb, ha az a legelején kiderül és nem lopjuk egymás idejét. Ha pedig jól alakul minden, akkor a felesleges aggódással ne rontsuk azt el.

Van, ami komolyan befolyásolhatja azt, hogy fejlődik, merre fejlődik a kapcsolat: ez pedig az elvárások. Ha túl korai a kötődés és ennek hangot is adunk, az elsülhet rosszul is. Meg kell ismerni ahhoz a másik felet, hogy komoly kijelentéseket és érzelmeket közvetítsünk, nyilatkoztassunk. Ha nem jó időben történik, vége lehet, még mielőtt igazán elkezdődne.

Ahhoz, hogy ne elijeszd a szerelmet, hanem megtartsd:

  • engedj neki szabadidőt,
  • vagyis rajtad kívül vannak barátai és hagyd is hogy velük is időt töltsön,
  • van, hogy nem tud azonnal válaszolni az üzenetedre, de te ne írogass, hívogasd… Dolga lehet és keresni fog, amint tud,
  • ne erőltess semmit. Annak lazán, önmagától értetődően kell működnie,
  • vésd az eszedbe, hogy törékeny minden kapcsolat, ne haladj tank módjára.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | Képek: Pixabay)