Gondoljunk csak vissza gyermekkorunkra. Az iskolás években több barátot mondhattunk magunknak. Ha jóba is voltunk az osztály legtöbb tagjával, mindig volt legalább egy olyan társunk, akivel igazi barátként játszottunk, talán még iskolán kívül is összejártunk. Egy váltás, egy felsőbb oktatási intézménybe lépéskor ezek a barátságok meg is szakadhatnak, de nem egyszer ugyanúgy folytatódnak tovább. Csakis akkor lehetséges ez, ha nem hagyják egymást elveszíteni. Sokan vannak olyan szerencsések, akik gyermekkori barátjukat felnőttként ugyanúgy barátnak tudják elmondani. A barátság hasonlatos a párkapcsolathoz abból a szempontból, hogy ugyanúgy időt kell szentelni egymásnak, dolgozni kell azon, hogy a kapcsolat ne épüljön le.

A gyerekkori barátságok megmaradhatnak, de ahány helyen kisebb vagy hosszabb időre megvetjük a lábunkat – legyen az munkahely, valamilyen csapat –, esélyünk van arra, hogy közös szimpátia, érdeklődési kör esetén barátságok szövődjenek. Némelyik barátság csak addig marad fent, amíg a közös érdeklődés és érdek fennáll. Azok megszűnésével a barátság is elsikkad. Még a jó barátságnak induló kapcsolat is megszűnhet, ha a kapcsolattartásról kiderül, hogy egyoldalú.

Egy barátot, barátságot elveszíteni nem mindig könnyű, főleg, ha úgy érezzük, hogy abba sokkal többet fektettünk bele, minthogy ilyen módon érjen véget. Valóban olyan ez, mint a párkapcsolat. Csalódásokkal, örömökkel, eltávolodással, közeledéssel, veszekedésekkel tarkított lehet egy barátság, de az igaz barátok mindig visszakanyarodnak egymáshoz. Az igaz barátságok a legnagyobb mélységekben mutatkoznak meg. Ez nem azt jelenti, hogy mélytengeri búvárkodás szükséges, de ha mélyre kerülünk, mert az élet úgy hozta, akkor az igaz barátok ott is mellettünk vannak, és ahol tudnak, segítenek, a mondvacsinált barátok pedig kifordulnak mellőlünk. Az élet egyik nagy leckéje és tanulsága az lehet, amikor megismerjük, hogy ki az, aki az igazi barátunk, és ki az, akire csak mi hittük azt, hogy igazi.

Életünk során több barátság teljesen kihuny. Az egyoldalú próbálkozások után végleg lehull minden levél a barátságfáról, ám óriási kincs az, ha olyan barátunk van, aki minden nehézségben és minden örömben megmarad barátként. Barátságfánk annak ellenére is örökzöld, ha sok-sok kilométer elválaszt egymástól, vagy rendkívül zsúfolt életet élünk. Az egyik legnagyobb kincsünk lehet az életben, ha olyan barátunk van, aki mellettünk marad az idő és a nehézségek ellenére is, amely természetesen csak kölcsönösen működhet.

Nem egyszerű felismerni, és még nehezebb kiiktatni azokat az embereket az életünkből, akikre ráhúzzuk a barát minőségjelzőt, azonban egyre terhesebbé válik a közelségük, a "barátságuk". A mérgező, energiavámpír barátok, nem barátok. Emberek, akik valami miatt mellénk szegődtek, akiket magunk mellé fogadtunk. Kapcsolatunk tartóssága csak tőlünk függ. Azt mondják, minden embernek jelentősége van az életünkben: tanulunk vagy tanítunk. Amint kellemetlenné válik a társaságuk, mellettük nemhogy felszabadultabban és jobban éreznénk magunkat, hanem leszívják minden energiánkat, egyoldalú a kapcsolattartás, egyáltalán nem barátságról beszélünk. A nagy felismerést meg kell tenni, és még inkább ki kell léptetni az életünkből olyanokat, akiknek nincs helyük mellettünk.

Nemcsak a barátaink változhatnak meg, hanem mi is. A változással együtt az egykori barátságok is átértékelődnek. Megváltozhatunk, változhatnak ők is. Felnőtt életünkben már nem biztos, hogy az lesz az elvárásunk, ami gyermekként volt. A korral együtt jár, hogy sokkal inkább a minőségi barátságok meglétére törekszünk, mint sem a mennyiségire. Kiváltságosak azok, akinek gyermekkori barátságuk életük végéig kitart.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!