Jump to content

A kommunikáció nehézsége

2018. 12. 06. 19:00

Másmilyenek vagyunk, máshogy látjuk a világot, az életet, de még a tárgyakat is. Ennek megfelelően a kommunikációnk is más lehet.

Ha többen vagyunk egy teremben, ahol különböző tárgyak vannak, és az lenne a dolgunk, hogy azokat jellemezzük, akkor mindenki tudná mondani, hogy milyen színűek, milyen anyagból készültek, a szobában hol helyezkednek el, mire valók. Ám, ha arra kérnének meg minket, hogy csukjuk be a szemeinket, csendesedjünk le és képzeljünk el egy széket, majd azt rajzoljuk is le, vagy szavakkal írjuk körül, akkor többféle szék születne. Ahány embert kérdeznének meg, annyiféle lenne. Ebből is az derül ki, hogy mennyire mást gondolhatunk, mint mások és ezt máshogy is kommunikáljuk.

A kommunikációval üzenünk, kifejezünk gondolatokat, közlünk, mert az ember mindig kommunikál. Akár még szavak nélkül is kommunikálhatunk, máskor pedig milyen jó lett volna, ha ki sem nyitottuk volna a szánkat, mert így sértettünk meg mást, vagy netán olyat kotyogtunk ki, amit nem kellett volna. Ismerős?

A kommunikáció lényege, hogy kifejezzük saját magunkat. Az egyén szóhasználata, megfogalmazása, beszéde árulkodhat arról, hogy mi foglalkoztatja épp, milyen a magáról és a világról alkotott véleménye. A kommunikációnkkal is alkalmazkodunk a környezetünkhöz. Megfogalmazzuk, hogy valami jó-e vagy sem, így jelzünk mások számára, és mi magunk is befogadjuk az ilyenfajta másoktól érkező jelzéseket. Nemcsak nekünk, de másoknak is lehetősége adódik arra, hogy alkalmazkodjunk a történésekhez.

A kommunikáció által tudunk közelíteni az emberek, személyek felé, esetleg éppen ez lesz annak az eszköze, hogy ne értsünk egyet valakivel, eltávolodjunk egymástól. A beszélgetések során döbbenhetünk rá, hogy valakitől mennyire különbözünk, vagy mennyire egyformán gondolkodunk. Néhány szóval letiporhatunk valakit, de ugyanúgy fel is emelhetjük, valamint ezt tehetik meg velünk is. A beszélgetés során, akinél a szó van, az irányít. Ilyenkor ránk figyelnek, és mintha hatalom lenne a kezünkben.

A gyermekkor nagy hatással van a felnőtt életünkre, de ugyanígy hatnak ránk a tanáraink, az iskola, a párkapcsolatok, a barátok. Minden hatással van életünkre. A kommunikáció direkt cselekedet, ám mégsem mindig tudjuk a legjobban kifejezni magunkat. A magyar nyelv pedig különösen színes és kifejező, ennek ellenére is néha ellentmondásokba kerülhetünk. Ez azért van, mert az agyunk állandóan dolgozik, és a maximálist szeretne kihozni minden helyzetből. Amikor valamit a legpontosabban szeretnénk elmondani, ám azt szavakkal nem tudjuk a leghitelesebben átadni másoknak, az agy kompenzálni kezd. Vagyis színesíti a szavainkat úgy, hogy a környezetből, a nonverbális jelzésekből is táplálkozik. Ha szerencsénk van, akkor a másik fél érti, hogy miről beszélünk, de lehet, hogy nem. Ezek a gondolatok csak a mi fejünkben léteznek, máséban nem, ezért az is meglehet, hogy nem mindig értik szavainkat más emberek.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)