Jump to content

Megváltozott életmód, átszervezés, krízis

2020. 03. 26. 19:00

Koronavírus. Egy szó, amely félelmet kelthet. Legrosszabb esetben pedig akár meg is betegíthet, de lelkileg is meggyötörhet.

A járványügyi helyzetre való tekintettel kiürültek a települések, csak az megy el otthonról, akinek szükséges. Aki nincs karanténban, az is érezheti magát most bezárva, korlátozva. Szülők kényszerültek arra, hogy átvegyék a tanítok, tanárok szerepét. Aki szerencsés, az nem esik el a munkájától, hanem otthoni körülmények között, homme office formájában teheti azt.

Bármennyire jónak tűnik ez, valójában egészen más életszervezést igényel mind a gyerekek, mind a szüleik szempontjából. Komoly megpróbáltatást jelent ez most mindenki számára. A szülők most szembesülhetnek azzal, hogy milyen nehéz gyerkőcüket munkára, tanulásra fogni. Az otthoni lét azt az érzést kelti a gyerekekben, hogy lazábbra veszik a kötelességeiket. Hiába tudatosítják szülők és pedagógusok a diákokban, hogy ez az időszak nem szünet, hajlamosabban lazán venni a feladatokat. Nem elég, hogy anyának, apának meg kell tanítania a gyermekének az új tananyagokat mindenféle tantárgyakból, még meg kell vívni a harcot a gyerekekkel azért is, hogy odaüljenek a tanulnivaló elé is. Még egyáltalán nem beszéltünk a szülők munkájáról, amelyet a gyermekkel való tanulás mellett vagy után szükséges elvégezni.

Aki nem tud gyermekével otthon lenni, mert dolgoznia kell, az munka után tud időt szánni arra, hogy átnézze gyermeke tanulmányit. Aki home office formában tud dolgozni sem egyszerűbb az élete.

Bármelyik életformát éljék most a családok, mindenképp módosult az élet azóta, hogy az iskolák bezártak. A legtöbb családnak át kellett szerveznie az életét ahhoz, hogy egy működő rendszert tudjanak kiépíteni maguknak. Azért is, hogy a gyermek ne maradjon le a tanulásban, ugyanakkor megmaradjon mindkét szülő munkahelye. Emellett pedig még nagyon sokan féltik idős, beteg hozzátartozóikat a vírustól. Óvintézkedésként az otthon elhagyására intik azokat, akik a koronavírus legveszélyeztetettebbjei, és a családtagok sem látogatják most az idős hozzátartozóikat.

A telefon és az internet mégsem engedi, hogy minden kapcsolat megszakadjon, de még így is nagy lelki gondot okoz sokakban a személyes kapcsolatok nélkülözése.

Az internet és a telefon segítségével napi szinten tarthatjuk távolabb élő, idősebb rokonainkkal, barátunkkal a kapcsolatot, amely némileg enyhíthet a személyes találkozások mellőzését. Aki azonban nagyon egyedül érzi magát, emellett még a vírustól való félelem, a bizonytalanság is eluralkodik felette, de nincs kivel megosztania gondolatát, felkereshet lelkisegély-szolgálatot, a Segítóhálót, ahol szakképzett személyek igyekeznek segíteni a rászorulóknak.

A lehető legjobban kell ebből az időszakból kievickélni. Van kiút, csak merjünk segítséget kérni!

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)