Megannyi jó vár ránk ebben az időszakban. A készülődés, az ajándékok beszerzése – még ha abban némi káosz is lehet -, az otthonunk dekorálása, a menüsor tervezése, az ünnepi ételek elkészítése és a családi együttlétek minden örömteli pillanatokat okoznak. Van időszak, amikor mindez tényleg olyan jó, hogy nincs az emberben hiányérzet.

Az idő azonban óhatatlanul telik mindenki feje felett és akár már gyermekként megtapasztalhatjuk magunk körül az elmúlás fájdalmát. Felnőttként mindez még élesebben hatol a szívünkbe, lelkünkbe. Rádöbbenünk, hogy ezután a karácsonyok sem lesz pont olyan, mint eddig volt. Egy, vagy több, később pedig még több szerettünk hiányozhat a karácsonyfa mellől.

Az élet természetes és megmásíthatatlan rendje az elmúlás. Mindez azonban arra ébreszt rá, hogy mennyire törékeny az emberi élet. Te, kedves olvasó, lehet, hogy éppen ebben az időszakban éled meg egy számodra kedves személy elvesztését, a gyász emészti lelkedet. Számodra még nehezebb lesz ez az ünnep. Ez kétségtelen. Az első nélküle töltött karácsony. Emlékeinkben fel tudjuk hangjukat, szavaikat, személyiségüket idézni, de mégsem lehet megölelni, érinteni, puszit nyomni az arcára. Felidézni a hangját nem ugyanaz, mint valós időben hallani.

Itt vannak velünk. Sokan mondják ezt az elhunyt szeretteikre. Muszáj valamiben hinni azért, hogy kapaszkodót találjunk életünk mély pontjain is. Emlékezni kell rájuk, akármennyire is fáj a felidézés, mégis ez az egyetlen módja, hogy „életben” tartsuk halottainkat.

A közvetlen családtagok elvesztése elemi erővel csap le az emberre, viszont évek múlva, amikor már kezd a lélek megnyugodni és elfogadja az elmúlást, talán olyan jeleket veszünk észre magunkon, amelyek mosolyt csalnak arcunkra. Magunkban látjuk meg a szeretett személy egy-egy jellegzetes vonását, a hangunk, a hanghordozásunk megszólalásig hasonlít az övéhez.

Fáj, talán mindig fájni fog a hiányuk, de az élet megy tovább. Azonban, ha valakit nagyon szerettünk, és ez a szeretet kölcsönös volt, akkor mindig az jusson eszünkbe, hogy az az elhunyt egyáltalán nem a sírást, a búslakodást akarná látni. Bizonyára boldog énünkkel lenne elégedett.

Hiányoznak és úgy természetes, hogy hiányozni is fognak, mert ez egy mély kapcsolatot feltételez, de a saját életünkre koncentrálva, a lehetőségekhez képest kell boldogan tovább élnünk.

A szeretet ünnepén pedig emlékezzünk azokra, akik már nem lehetnek velünk és köztünk. Fizikai hiányukkal pedig együtt kell élnünk. Éppen ezért, aki szeretünk és mellettünk lehet, úgy öleljük meg, ahogyan csak tudjuk.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!