"Sohase mondd, hogy túlvagy már mindenen. Sohase mondd, hogy tovább már nincs nekem. Mindig van új és még újabb, hát várd a csodát, De sohase mondd, hogy nincs tovább.
Rájöttem: újra kell tanulnom beszélni.Néhány dolgot alaposan elfelejtettem...Meg kell tanulnom nemet mondani.S aztán: elmondani hogy valami fáj.Meg kell tanulnom: "megbántottál",s azt is: "nem muszáj".
"Nézd csak meg jól, mi minden van körülöttünk. A víz háborog, a föld rá sem hederít.Látod a magasba nyúló hegyeket?! A fákat, a fényt, amely a nap minden percében változtatja erejét és színét. A halakat, amelyek más halakat kergetnek, miközben azon vannak, hogy elkerüljék a sirályok csőrét. Hallod a zajokat, a hullámok moraját, a szél susogását, a homok neszezését, a sokféle zajt, amely harmóniává olvad?
Irritáló szülő? Gondold újra!
"Képzeld el, hogy nincs mennyországNem nehéz, csak próbáld kiNincs pokol se alattunkFelettünk csak az ég ragyogKépzeld el hogy minden emberCsak a mának él
Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme.
Álmomban gyerekek éneklik a szeretet dalát minden fiúnak és lánynak. Az ég kék, a mezők zöldek és a nevetés a világ közös nyelve. Amikor felébredek az egyetlen amit látok, hogy a világ tele van nélkülöző emberekkel. Mondd miért? Miért kell ennek így lennie!
Figyelj arra, amit a világ rajzol! Nézd, milyen gondosan rajzolja!Mennyi gyöngédséggel, milyen aprólékosan, hóból, jégből és hidegből, a legnemesebb anyagokból alkotja kis művét, oly választékosan és figyelmesen, mint a japán művészek, akik már csak a lényegeset akarják elmondani, a varázslatos formát mutatják, az összhangot és a céltudatos részletet!
"Nem tudom eldönteni, hogy mi, nők, olykor nagyon naivak vagyunk-e, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy annyira hiszünk a nagy érzelmekben, annyira várjuk a szerelmet, hogy képesek vagyunk mindenáron, szinte minden körülmények között becsapni magunkat, ha a boldogság lehetőségét látjuk a közelünkben. Nem halljuk meg, mi több, erővel eltávolítjuk az útból a belső hangot, életösztönünket, amikor az teli torokból azt kiabálja, hogy: Nem ez a te utad, nem ő a te embered, csak fájdalom vár rád, ne csapd be magad.
1. Akár egy házról van szó, akár a csillagokról, akár a sivatagról: ami széppé teszi őket, az láthatatlan.
2. Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant.
Lehet, hogy fura elmélet, de én azt vallom, hogy minden reggel kapunk egy esélyt, hogy az életünk, a munkánk, a kapcsolatunk fullos legyen.
Nagyra értékelem azokat a közelmúltbeli erőfeszítéseket, amelyek törvényileg tiltják a megkülönböztetés minden formáját. Ebből kifolyólag több illetékes bíróságot is felkerestem, ahol állami szinten kampányolunk a megbélyegzés ellen. De most őszintén… tényleg szükségünk van a kormányokra, akik kizárólagosan felvállalják ezt a szerepet?