Olykor magunkban kell tartani a dühünket legalább addig, amíg kulturáltan meg nem tudunk szabadulni a belső feszültségtől, azonban mindig vannak a környezetünkben olyanok, akik se indulataikat se a szájukat fékezni, ezért tárgyak repülhetnek alacsonyan, szitokszavak hagyhatják el a szájukat. Az biztos, hogy így a feszültségtől meg lehet szabadulni, azonban érdemben semmi sem változik. Csakhogy akkor sem, ha az ember mindig "lenyeli a békát", vagyis látszólagos nyugalommal kezeli a dühöt. Éreztük már úgy, hogy legszívesebben üvöltenénk, annyira dühösek voltunk valakire, vagy valamire, azonban nem tehettük meg. A frusztráló érzéstől igyekszik megszabadulni az ember, és meg is kell, mert a visszatartása legalább olyan rossz. Mégsem csapkodhatunk, dobálhatunk, szitkozódhatunk bárhol. Talán azt is megfogadtuk már egy-egy ilyen dühkitörés után, hogy máskor, hasonló kellemetlen érzés során nem vágunk a földhöz semmit, pláne nem meggondolatlanul, mert akár értékes tárgyak is bánhatják. A düh bárhol ránk törhet, de ha azt szeretnénk kontroll alatt tartani, akkor első körben eleve oda kell figyelni a viselkedésünkre. Azt természetesen érezzük, hogy ami velünk történik az jó vagy rossz, és annak megfelelően reagálunk, ám ha az éppen aktuális állapot a düh, akkor még időben nyakon lehet csípni. Indulattól fortyogva ugyanis olyan mondhatunk és tehetünk, amelyet néhány perc múlva, már kissé csitult pillanatunkban meg is bánhatunk. Ha a düh elemi erővel kezd belőlünk feltörni, akkor vegyünk néhány lélegzetet és a figyelmünket tereljük a levegővételre, valamint a kifújásra. Az agyunk kap néhány másodperc nyugalmat, és addig sem a fortyogáson töprengünk.
Elhamarkodott cselekedetekkel nagyon sokat árthatunk saját magunknak is. A mély levegővétel után, fújjuk azt ki, és mielőtt bármit is szólnánk, inkább vizsgáljuk meg a problémát. Ez időhúzásnak és a higgadást elősegítő mozzanatnak is jó, de fontos, hogy a másik szemszögéből nézzünk rá a problémára. Talán így már értelmet nyer az, hogy miből fakad a nézeteltérés. Még mielőtt a másik tornáknak esnénk, kiderülhet, hogy neki legalább akkora igaza van, mint nekünk, így talán a megoldás is közelíthet egymás felé.
Azt is figyeljük meg, hogy ki és mivel dühített fel. Aki felmérgelt minket, könnyen lehet, hogy hasonlóan frusztrált érzelmet élt meg, és rajtunk kívánja a feszültséget levezetni. Ez persze nem helyes, de megesik. Amennyiben felismerjük, hogy tényleg erről van szó, és lényegében a semmiért dühítettek fel, akkor az okot ismerve is hamarabb tudjuk elengedni a kialakult feszültséget és elnőzőbben tudunk bánni azzal, aki felmérgelt.
Az élet tele van nehézségekkel, és az igazságtalanságot is tapasztalhatjuk. Ha afelett nincs hatalmunk, nem tudunk semmin változtatni, akkor a dühöngés helyett koncentráljunk arra, hogy mi lenne a következő lépés.
További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!
