Olvashatjuk, hallhatjuk, sőt saját magunk is tapasztalhatjuk, hogy milyen jó és szükséges, ha valakihez hozzábújhatunk, és milyen jó, ha megölelnek, megsimogatnak minket. Újszülött korunktól létszükséglet a másokkal való fizikai kontaktus, mert ez is hozzájárul az idegrendszer fejlődéséhez, mégis vannak olyan személyek, akik nem szeretik az érintéseket. A környezetedben is lehet olyan személy, aki ha teheti, tartózkodik mindenféle érintéstől, mert nem szereti. Ezeknek az embereknek kín lehet a születésnapjukat is megélni, mert az őt felköszönteni kívánók még egy puszival is üdvözölni szeretnék. Az ilyen típusú embereken látszik, hogy ezekben a pillanatokban egyáltalán nem őszinte a mosolyuk. Ők azok, akik legszívesebben egy láthatatlan páncélt vennének magukra, amelynek a saját szférán való behatolást tenné lehetetlenné. Hányan kapnak pánikrohamot, ha valaki túl közel megy hozzájuk?

Sokak számára teljesen általános üdvözlő- és búcsújelent pillanata az összeölelkezés, a kézfogás, a puszi, míg másokat attól is a hideg rázza, ha csak megérinti valaki. A szűkebb családtól elviselt érintések nem okoznak gondot, de mások hasonló megnyilvánulásai már igen. Olyan érzésünk támad, mintha azok, akik kerülik a másokkal való testi kontaktust, nem lett volna gyerekszobájuk. Talán nem kaptak annyi szeretet a szüleiktől? Érintésmentesen nőttek fel?

Harry Harlow bebizonyította azt, hogy mekkora szerepe van a gyermeknevelés során az anyai érintésnek, ringatásnak, babusgatásnak, ölelésnek, puszinak. Az ennek híján felnőtt rézuszmajmok maguk sem tudtak kicsinyeikről megfelelően gondoskodni.

Gyermekeink megszületését a csodával egyenlőnek tartjuk életünkben, így nem kérdés, hogy alig várjuk, hogy végre kajainkban tarthassuk őket. Tesszük is rendszeresen és rendületlenül egészen addig, amíg a már kamaszodó tinijeink ránk nem szólnak, hogy az ciki.

Azok a felnőttek, akik mereven igyekeznek tartózkodni mások érintéseitől, de a gyermekkoruk kiegyensúlyozott és szeretetteljes közegben telt, sokkal inkább valami álcának, tűnik. Az is teljesen érthető, hogy az érés során egyre inkább leválnak a gyerekek a szüleikről, éppúgy, mint az állatvilágban teszik az utódok. Minden szülő igyekszik önállóvá nevelni gyermekét. Vágyunk az, hogy már az egészen kicsi gyerkőc is ellegyen egyedül, és ezt a mai kütyük használata is támogatja. Az érintés szükségessége nem veszett ki belőlünk, nagyon is fontos, csak nincs rá időnk. Rossz duma!

Mire legyen időnk, ha nem a gyerekeinkre, a családunkra? Hogy akarunk egy család maradni, ha alapvető igényeket nem tudunk kielégíteni? Nincs vége a világnak, ha nem ölelget meg minket mindenki, és más sem hal bele, ha nem puszilgatjuk meg, de az érintések nagyon fontosak azokkal, akiket szeretünk vagy akinek igénye van rá. Tőlük nem szabad megvonni semelyik formáját. Máskülönben ártunk magunknak, szeretteinknek is.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!