Jump to content

A betegség, amit minden nő szeretne elkerülni!

2017. 03. 12. 10:21

Az emlőrák a mai napig az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés a nők körében. Korábban, ha valakinél emlőrákot diagnosztizáltak egyből a legrosszabbra gondolt, a betegség kimenetelét illetően. Mára, hála az orvostudomány fejlődésének, gyógyítható a betegség,de ehhez szükséges minél korábbi stádiumban diagnosztizálni. A mellráktól való félelem ettől függetlenül, a nők 90%-nál jelen van.

Míg néhány évtizeddel ezelőtt a mellrák diagnózis egyenlő volt a halálos ítélettel, addig mára a kutatások szerint, kétszer annyian élik túl a rákot -legalább tíz évvel-, mint az 1970-es években.

Egészségkutatások szerint, a nők a súlyos betegségek közül leginkább a mellrák miatt aggódnak. A felmérés szerint, a nők 65 %-át nyomasztja a gondolat, hogy emlő daganata lehet. De a félelem ellenére sokan még így sem mennek el szűrővizsgálatokra. Holott, mint minden betegségnél, a mellráknál is kulcsfontosságú az idő, azaz a betegség mielőbbi felismerése.

Megfelelő kezelés mellett a nőknél 60-70, vagy akár 95%-os gyógyulási valószínűséget is el lehet érni, de ehhez fontos, hogy mindenki menjen szűrővizsgálatra, és ne hanyagolja el önmagát. Hiszen az egészségünk a legfontosabb dolog az életben. A betegnek fel kell készülni testileg és lelkileg a betegség velejáróira. A gyógyulás után fontos kérdés az újrakezdés, hiszen semmi sem onnan folytatódik, ahol abbamaradt. Az aktív élet folytatása pedig kihívások elé állítja a betegeket. Nem csak a család, de a környezet hozzáállásában is megfigyelhetőek lesznek változások a betegség miatt, a beteggel szemben.

Gyógyulás után, a korábbi munkahelyre való visszatérés nem könnyű sem fizikálisan, sem lelkileg. Ha a betegségnek maradandó testi következményei vannak, sokan visszahúzódóbbá válhatnak, de problémát okozhat az is, hogy a kollégák nem tudják, hogyan viszonyuljanak a visszatérőhöz.

A mellrák kialakulásában szerepet játszanak a fel nem dolgozott stresszhatások is, így érthető, hogy sokan nem akarnak ugyanolyan megterhelés mellett dolgozni. Ezért fontos, hogy a munkahely is rugalmasan, kellő empátiával kezelje a helyzetet. Fontos, hogy munkaadóként, családtagként vagy barátként úgy viszonyuljunk a frissen gyógyult beteghez, hogy érezze azt, örülünk, hogy visszatért életünkbe és továbbra is fontos része közösségünknek.

A munka világába való visszatérésben segítséget nyújthat a Rákbetegek Országos Szervezetének (ROSZ) programja, amely mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok és dietetikusok segítségével segíti a visszailleszkedést. Tavaly csaknem 3 ezer embernek segített a szervezet.

(Forrás: lelkielet.hu, hirado.hu l Kép:pixabay.com)