A büntetés valódi célja nem az, hogy a gyermek szomorú legyen, szorongjon, és fájjon neki, hanem az, hogy tanuljon belőle valamit. Az a szankció megfelelő, ami során rájön, hogy nem viselkedett megfelelően az adott helyzetben, és felajánlhat egy helyesebb tettet, ezzel javítva, kiradírozva az előzőt.

Próbáld ki! Legközelebb, ha valami rossz fát tesz a tűzre a csemete, ne ordíts, ne kérd ki magadnak, hogy miért csinálta, hanem ahelyett, hogy magadat teszed a középpontba (már megint koszos lett a padló, pedig annyit dolgoztam rajta, stb.) próbáld meg megérteni, miért tette. Sokszor nem is nyílt rosszakarásból teszi, amit tesz, egyszerűen csak most tanulja az életet, és az adott pillanatban az volt számára a legjobb döntés.

Ha nagyon elragadnak titeket az indulatok, akkor egy kicsit távolodjatok el egymástól, és immár nyugodt fejjel, és tiszta, haragmentes szívvel magyarázd el neki, hogy miért jár a büntetés, és mi lesz az. Ha nem indulatból büntetsz, és a büntetés voltaképp az, hogy helyrehozhatja a hibáját, az mindkettőtöket felszabadít.

A testi fenyítés nem megoldás. A szülő ilyenkor tehetetlennek érzi magát, ezt látja egyedüli megoldásnak, a gyermek pedig félni fog. A szülő-gyerek kapcsolat szóljon inkább a bizalmon, a tiszteleten, és a szereteten.

(Forrás:Babapatika 2013 augusztus / Fotó:www.executive-magazine.com)