Jump to content

Rózsaszínben szebb volt minden

2021. 03. 15. 19:00

A szerelemnek azt az időszakát szeretnénk legtovább fenntartani, ami olyan könnyű, olyan heves, olyan hatalmas érzelmekkel teli.

A legőszintébb, legtisztább és legtüzesebb szerelem is idővel csitul, mert a párok megismerik és megszokják egymást. Már nem kell randikat szervezni, már tudjuk, hogy milyen a másik, így szép óvatosan alábbhagy a hatalmas tűz. Persze a lángok ugyanúgy nyaldossák az ember testét és lelkét is, de mérséklődik. Ahogy telik a kapcsolatban eltöltött idő, úgy ápoljuk magunkban ezt a nagyon kellemes élményt, amely mára már csak illúzió.

Idővel lehull a lepel a másik igazi jelleméről. Vagyis együtt élni valakivel azt is jelenti, hogy a sok jó tulajdonság mellett felfedezhetővé válnak olyanok is, amelyeket az első randin esélyünk sem volt felfedezni. Az idő rövidsége mellett a rózsaszín szemüveg is hibáztatható ezért.

Ahhoz, hogy a kapcsolat a levett rózsaszín szemüveg után sem mutasson csúnyát, úgy próbáljuk meg rugalmasan kezelni a valóságot. Még ha eddig tökéletesnek is hittük a társunkat, ám bebizonyosodik, hogy vannak hibái, hát azokat ildomos elfogadni. Már csak azért is, mert valószínű mi is produkálunk olyat, amelyet a megismerkedéskor még nem.

A hosszú kapcsolat titka minden bizonnyal a kompromisszumokban rejlik. Az alkalmazkodás egy kulcsa lehet annak, hogy bizonyos esetekben közösen ugorjunk át problémákat. Kisebb nézeteltérések még a legjobban működő kapcsolatokban is akadnak, azonban ha egyik vagy másik tud engedni a sajátjából, akkor megoldódhat minden. Ehhez természetesen az is kell, hogy ne mindig csak az egyik fél akarata érvényesüljön, hanem a lehetőségekhez képest a legjobbat válasszuk. Azonban, ha az eltérések túlságosan nagyok és ez csak a vakon töltött idő után tisztázódik, akkor ott komoly csatározásokra kell számítani, amely erőt és energiát vesz el a kapcsolattól és persze a szerelmesektől is.

Érett kapcsolatunkban megtapasztalhatjuk azt a fajta szerelmet és kapcsolatot, amelyre mindig is vágytunk, ha tényleg a megfelelő személlyel hoz össze a sors. Életünk más szakaszaiban ugyanis nem mindig a komoly kapcsolat felé terelődünk, mert nem is arra vágyunk. Arra meg kell érni és tisztázni kell magunkban is vágyainkat.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: lelkielet.co.hu | képek: pixabay.com)