De tulajdonképpen mit is takar? Az egymás hibái fölötti szemet hunyást? „Tolerálhatnád nekem!”- hangzik el e mondat egyre gyakrabban a baráti, társasági körökben. Ha a tolerancia fogalomkörét szeretnénk mélyrehatóan elemezni, eljutnánk egy egészen kicsiny végpontig: mégpedig addig, hogy az ember aligha tökéletes. Vannak hibáink, még akkor is, ha ezt magunk előtt is csak hosszas unszolás után valljuk be. De a lényeg mégsem itt van, hanem ott, hogy ezzel együtt tudjunk élni. Néhány berögzült szokást még el is tud hagyni az ember, de ami ezen felül van, azt legtöbbször csak kénytelen elviselni társaitól. Ekkor, és csakis ebben a pillanatban jön el a tolerancia, vagyis a másik irányába tanúsított türelem, és elnézés ideje.

Ha jelenléte nyilvánvalóbban megmutatkozna, talán már sokkal előbbre tartana a világ. A sok negatív érzelem-megnyilvánulás helyébe csupa pozitív erő kerülne. Ha…De sajnos az ilyesfajta mi lenne, ha világmegrengető kezdetű mondatokból kiindulva kevés esetben kerül sor komoly elhatározásra. De mégis mit várunk, hiszen egymás lenézéséből, megalázásából, el nem viseléséből mindennap beírhatnánk magunknak egy ötös osztályzatot. Legyünk bárhol-iskolában, munkahelyen, vagy akár színházban.

Ma, amikor már a tejet is vadul reklámozzák a különböző tv-adók, csöppet sem csodálkoznának a szerkesztők, ha olyasfajta fogalmakról készíthetnének reklámot, mint a Szeretet, Hűség, vagy akár éppen maga a Tolerancia.

Mindenesetre érdekes belegondolni. Tegyünk róla, hogy ne kerüljön ideáig a világ, ne haljon ki a Tolerancia fogalma, s kerüljön be a múzeumi szavak közé. Saját sorsunkért és mások sorsáért is felelősek vagyunk!

(Fotó:dreamstime.com)